Megbolondult a tévé?

2010. január 13., szerda, Közélet

Múlt pénteken délután mintha megzavarodtak volna a televíziók, egyik percről a másikra eltűnt a megszokott sávról a kép. Mint utólag kiderült, az rds&rcs kábelszolgáltató minden előzetes bejelentés mellőzésével átrendezte a fogható csatornák sorrendjét. Nem csak itt, nálunk, országos szinten — állítja Pete István, a cég sepsiszentgyörgyi kirendeltségének vezetője.

Ráadásul — egészíti ki mondandóját — maguk sem tudták, hogy ez mikor, miként következik be, mert nem tájékoztatta pontosan a Bukarestben székelő tulajdonoscsoport. Így a helyi kirendeltség elmulasztotta az előfizetők értesítését. Ráadásul utólag sem jutott eszükbe közölni: a hiba nem az ön készülékében volt. Egyszerűen csak újra be kell állítani a tévét, illetve az újabb, korszerűbb televíziók esetében elég, ha beindítják az automatikus keresőt. A cég bukarestieké, hajtogatja Pete István, ők egyetlen lejjel sem rendelkeznek, tehát nem állt módjukban fizetett hirdetésben vagy levélben értesíteni ügyfeleiket. Hogy 17 000 családban — akik mellesleg havonta 24 lejt fizetnek — tanácstalanságot, zavart okoztak, az nem zavarja őket. A pénz így is, úgy is befolyik, a félreértés révén néhány szerelő is kereshetett pár lejt. Minek akkor a tulajdonosok őfelségeit megzavarni. (simó)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1498
szavazógép
2010-01-13: Közélet - x:

Kommandó a hó fogságában

A hét elején lehullott vizes hó komoly gondokat okozott Kommandón. Hétfőn reggel a faluban megszakadt a telefon- és villanyáram-szolgáltatás. Tegnap délelőtt Kocsis Béla polgármesternek le kellett jönnie Kovásznára, csak innen tudta tájékoztatni a megye illetékeseit a kialakult helyzetről.
2010-01-13: Közélet - x:

Csaló állásközvetítő

Tízen tettek panaszt, de sokkal többen vannak olyan háromszékiek, akiket egy más megyében bejegyzett cég németországi munkalehetőség ígéretével átvert — közölte tegnap Gheorghe Drăghici sepsiszentgyörgyi rendőrparancsnok-helyettes.