Ahol lassan jár a Romtelecom — Kisgyörgy Zoltán

2010. január 27., szerda, Közélet

Lassan egy hónapja, hogy vezetékes telefon és internet nélkül maradtak Sepsikőröspatak és Kálnok lakói-előfizetői.

Nem kerül nagy munkába összeszámolni, hány olyan család van a két településen, ahol az országos cég vezetékes telefonja az egyetlen kapcsolat a nagyvilággal, mentőállomással, gyógyszertárral, rokonnal-baráttal, ne adj’ isten, a tűzoltósággal. S mert nem mindenkinek van maroktelefonja, és egyre több azok száma, akik a világhálót is gyakran használják, utána-, jobban mondva elejébe néztünk, mi is történt azóta? Kató Gábor sepsikőröspataki alpolgármester elmondta, több alkalommal riadóztatták a Romtelecom céget. Sürgősségi számán mindig a főváros jelentkezik, lejegyzik a bajt, megköszönik, és elhangzik az ígéret. Végül a múlt hét elején jelentkezett a Romtelecom Rt. két brassói megbízottja: elmondták, hogy üvegszálas kábellel akarják helyettesíteni az ellopott vezetéket, ami időbe kerül, és hogy azt nem lopják, mert másra nem használható. Elkészült a tervrajz, engedélyt kaptak az önkormányzattól, hogy a székházban helyezzék el a hálózat működéséhez szükséges dobozt. Mint megtudtuk, az előfizetők egy része is személyesen jelentette panaszát a cég szentgyörgyi kirendeltségénél. A helybeli és az árkosi rendőrőrs is intézkedett a maga módján, ugyanis a telefonvezetéket Árkos adminisztratív területén lógatták meg a jelenleg is ismeretlen tettesek. Tehát a türelem rózsát terem, ,,én magam is saját mobiltelefonon bonyolítom le hivatalos szolgálati feladataimat" — fejezte ki magánszemélyként véleményét a kőröspataki őrs munkatársa, I. Corvin.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 725
szavazógép
2010-01-27: Közélet - x:

Új honlap a megyének — Farkas Réka

Elkészült a Kovászna megyei önkormányzat új, kétnyelvű honlapja, amely dinamikusan, naponta frissítve igyekszik tájékoztatni az érdeklődőket az intézmény és a megye dolgairól. A korábbi weboldalon elsősorban román nyelven szerepeltek az információk, ezentúl minden hozzáférhetővé válik magyarul is.
2010-01-27: Közélet - x:

Székház nélkül a civil szervezetek

A múlt év végén Kézdivásárhely önkormányzata határozatot hagyott jóvá, miszerint a volt Petőfi Sándor-iskola régi épületszárnyának (felvételünkön) felújítása után itt kapjanak bérmentes székházat az azt igénylő civil szervezetek.