Mivel a fejlődést az első hónapokban-években alapvetően belső érési folyamatok vezérlik, amelyek az éppen aktuális tapasztalat spontán megszerzésére késztetik a gyereket, kifejezetten kártékony a korai fejlődésbe való beavatkozás. A kisgyermek életének túlszervezése, a külső sémák és normák erőltetése hátráltatja a fejlődést.
A korai fejlesztés azoknak a gyerekeknek az esetében indokolt, ahol valamilyen súlyosabb idegrendszeri sérülés, komoly, éves lemaradás tapasztalható. Csakhogy a ,,gyermekfejlesztő ipar" — amely kiterjed a játékokra, használati cikkekre, médiatermékekre is — igen alattomosan formálja a gyermekfelfogást, azt sugallva, hogy a legtöbb (vagy szinte minden) gyereknek ,,van valami hibája". A közönség lépten-nyomon találkozik az ahhoz hasonló üzenetekkel, mint amilyennel egy budapesti önkormányzati bölcsőde reklámozza korai fejlesztési programját: ,,Szakemberek szerint egyre több a valamilyen okból, koraszülöttség miatti kis súly, szülési sérülés vagy fejlődési zavar miatt fejlesztésre szoruló kisgyermek."
Vajon igaz lehet-e ez az állítás, miközben a koraszülöttek aránya az elmúlt évtizedekben csökkent, ellátásuk minősége pedig jelentősen javult, az pedig végképp valószínűtlen, hogy ma több lenne a szülési sérülés, mint korábban? A dolog igazságtartalmát azonban aligha vizsgálja valaki, a ,,szakemberekre", ,,tudósokra", ,,kutatókra" való hivatkozás a tömegmarketing része lett. Igaz, hogy jó pénzért (vagy akár közepesen jó pénzért) mindig lehet találni a piac érdekeit a gyerekek rovására képviselő szakértőt. A folyamat — más hatásokkal egyesülve — olyan helyzetet eredményezett, amelyben már a szakemberek számára sem könnyű az eligazodás. És még ha néhányan megpróbálnak is kitartani független véleményük mellett, nem tudnak szembeszállni az ,,elhallgatási spirállal" — azzal a jelenséggel, hogy a tömegmédia korában igen könnyű elhallgattatni a kisebbségi véleményeket.
Nem meglepő ezek után, hogy a gyakorló óvónők és pedagógusok engedelmeskednek a nyomásnak, feladják tapasztalataikat, meggyőződésüket, és teljesítik a ,,piac" diktálta elvárásokat. Mindezek folytán ma a ,,fejlesztés" egyre inkább behatol a bölcsődék és óvodák mindennapjaiba, lényegesen merevebb, személytelenebb programokat eredményezve, mint a pszichológusok egy része által korábban kegyetlenül ostorozott csoportos foglalkozások. Miközben a szakemberek egy része évtizedeken át igyekezett (gyakran szintén túlzásokba esve) távol tartani az óvodától a szervezett oktatás minden fajtáját, mára úgy tűnik, a tanulás elkezdésének nincs alsó határa. Az Okosbaba portálon kívül mások is ismernek kiváló módszereket, amelyek segítségével a néhány hónapos csecsemőből — betűket vagy a dominó mintáinak megfelelő számképet mutogatva — matematikus nevelhető. A kétkedő szakembereknek itt sem sikerült felülkerekedniük, sőt, a korai olvasás-számolás híveinek is kellőképpen sikerült a közvéleményt és az oktatáspolitikusokat is megfertőzniük: a fejlett világban egyre korábban kezdődik az olvasni tanítás. Angliában például ma négy és fél éves korban kezdik el a gyerekek a betűvetést, és a divat már az Angliával ellentétben jól szervezett óvodahálózattal rendelkező Franciaországban is felbukkant, annak ellenére, hogy már az ókor óta tudjuk: 6—7 év között jön létre az a fordulat a gyerekek értelmi képességeiben, amely alkalmassá teszi őket a szándékos és szervezett tanulásra.