Furfanggal a katonasági ingatlanok megszerzéséért — Váry O. Péter

2010. február 1., hétfő, Közélet

Múlt év végén a katonaság sepsiszentgyörgyi területének egy részét bérbeadásra hirdette meg, legelőnek akartak kiadni egy 28 hektáros részt a református és a köztemető melletti gyakorlótérből. A versenytárgyaláson részt vett az önkormányzat is — nem mintha oly nagy szüksége lett volna a városnak legelőre az akkor tulajdonában levő egyetlen ló számára, hanem hogy bebizonyítsák, a katonaságnak nem kell e terület, tehát jogos a város sok-sok éves kérése: adják vissza a hadügyi és belügyi tárcák által lefoglalt telkeket, ingatlanokat egykori tulajdonosaiknak.

Évek óta kérik a háromszéki önkormányzatok a katonaság területeit, a sepsiszentgyörgyi gyakorlótér egy része például a református egyházé lenne, s ha a kötelező sorkatonaság felszámolása előtt még elfogadható indok lehetett volna az állandó visszautasításként felhozott érv, miszerint a katonaságnak szüksége van minden területére és ingatlanjára, ma már ez sem áll: az épületek java része lakatlan, legfennebb őrzésükről gondoskodnak, de állaguk állandóan romlik, s a területeket sem tudják kihasználni, erre példa a legelőként való bérbeadás, ráadásul nem is a jövedelemért, hiszen a sepsiszentgyörgyi önkormányzat a 28 hektárért összesen 349 lejt fizet havonta. A város ezt az alkalmat kihasználva próbálja elérni, hogy tulajdonába kerüljenek a hadügy és a belügy területei, ingatlanjai. A két minisztérium Sepsiszentgyörgyön közel 400 hektárnyi területet birtokol, illetve nyilvánított biztonsági övezetté, ahol építkezni sem lehet, bénítva így a város fejlődését. A polgármester a miniszterelnöknek, helyettesének és az államfőnek címzett beadványt készített, kérve, hogy a város megkaphassa a hegyivadász-alakulat közel ötvenhektáros területét, rajta a kaszárnyaépületekkel, ezeket egyetemi oktatási, kutatási célra lehetne felhasználni, és a közel ötvenhektáros területen még ipari park létesítésére is maradna hely. A Vár utca fölötti hetvenhektáros gyakorlótér egy részét vissza kellene adni az egyháznak, hiszen a református és a köztemetőt is bővíteni kell, a Borvíz utcára lenyúló részen pedig szabadidőközpontot lehetne létesíteni. Hozzátette, hogy az önkormányzat kérése hatásosabb legyen, a város lakóitól aláírásgyűjtést is kezdeményez. Az elmúlt években országszerte több megyében adtak át önkormányzatoknak katonasági ingatlanokat, ,,furcsa egybeesés" azonban, hogy sem Hargita, sem Kovászna megyében egyet sem — bár Brassóban is hasonló a helyzet, ott a város központját bénítja egy alig használt katonai épület.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 755
szavazógép
2010-02-01: Máról holnapra - x:

Élünk-e nyelvi jogainkkal? — Farcádi Botond

Élni kell meglévő nyelvi jogainkkal, és újabbakat kell kivívnunk — hívja fel a figyelmet több erdélyi magyar civil szervezet abban a kétnyelvűség tiszteletben tartását követelő kiáltványban, amelyhez az elmúlt napokban egyre többen csatlakoztak, Sepsiszentgyörgyön pedig villámcsődületet is rendeztek az egyik szupermarket előtt magyar nyelvű feliratokért, kiszolgálásért, a helyi közösség iránti tiszteletért.
2010-02-01: Közélet - x:

Születésnap Apostol-koncerttel — Iochom István

Szombat este a kézdivásárhelyi sportcsarnokban mintegy ezer néző jelenlétében fergeteges Apostol-koncerttel ünnepelte fennállásának 14. évfordulóját a Siculus Rádió.