Elnémult harangok

,,A resteket serkentem" — olvashatjuk a kézdivásárhelyi kantai nagytemplom 1875-ben Eger városában újraöntött nagyharangján. A barátosi református gyülekezet — lelkipásztora t. Bóné S. Barna lelkipásztor —, mert harangját elrekvirálta 1944 nyarán a Budapesti Magyar Hadianyaggyár, s további keresése Magyarországon hiábavalónak bizonyult, közadakozásból, anyagi áldozatok árán új 360 kg-os harangot öntetett a marosvásárhelyi Rácz és társa nevű cégnél, melyet ünnepi istentisztelet keretében avatott fel. Felirata: Boldog nép, akinek az Úr az ő Istene. Szülőfalujában hirdetett ez alkalommal igét nt. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület főjegyzője, hangoztatva: ,,A XXI. század lármája nem szabad hogy elnyomja harangjaink hangját, egyre jobban meg kell azt hallania a ma emberének, hogy azoknak segítségével költözzön be Isten a lelkünkbe."

Az ünnepi istentiszteleten előimát mondott nt. Szőcs László, a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye esperese. Az ifjak és iskolások műsora után megszólalt az új harang, felcsendült a helybeli fúvósok muzsikája is.

Ma már csak az öregek emlékeznek, miként szerelték le, dobták le a tornyokból az elrekvirált harangokat könnyhullatás, szomorúság közepette. Nt. Dénes Csaba sepsiszéki esperestől tudjuk, hogy a megye harangjairól átfogó nyilvántartás nem készült, tizennyolc olyan harangról tudunk, amelyet elvittek Alsó- és Felsőcsernátonból, Rétyről, Gidó­falváról, Kézdivásárhelyről, Kilyénből, Nagyborosnyóról, Pákéból, Bodokról, Zaboláról, Oltszemről, Orbaitelekről, Bitáról, Köpecről, Lécfalváról, Barátosról a református és unitárius gyülekezetek tulajdonából. Csak a pontosság kedvéért említjük meg, hogy Kézdivá­sárhelyen és Bodokon két harangot szereltettek le (utóbbiakat a reformátusoktól és az unitárius leányegyházközségtől).

— Harangjaink beolvasztására már nem kerülhetett sor, vége felé járt a háború — tájékoztatott t. Pásztori Tibor Endre nyugalmazott zabolai református lelkipásztor —, a budapesti Konvent udvarán raktározták, majd a két ország közötti nehézkes diplomáciai kapcsolatokra hivatkozva magyarhoni egyházaknak osztották szét.

Hála a magánemberek közötti kapcsolattartásnak és információcserének, néhány harang hollététől értesítés érkezett, és nem kis áldozat, küzdelem, erőfeszítés révén a köpeci, a lécfalvi, az orbaiteleki és a zabolai gyülekezetek harangjai t. Kolumbán Ellák, t. Tatár Aladár, t. Ungvári Dezső és adatközlőnk, t. Pásztori Tibor Endre lelkipásztornak köszönhetően visszakerülhettek a harangtornyokba. T. Fábián Levente nyugalmazott kilyéni lelkipásztor elmondta, hogy mivel a harang leszerelése nehézkesen ment, kalapáccsal összetörték, és úgy adták át bronzanyagát, a gidófalvi egyház pedig eleve hasadt harangját szolgáltatta be. Ezeket a harangokat már nem kellett csonka Magyarországon keresni. Máig sem tud harangjuk sorsáról a rétyi, a pákéi, a bitai lelkipásztor, mások — Felsőcsernáton, Kézdivásárhely, Bodok, s most Barátos — újat öntettek az elkobzott helyett.

Háromszék templomos népe akkor nem sajnálta harangjait, amikor Gábor Áron kérte, hogy ágyút öntessen belőlük. Hazafias lelkülettel ajánlottak fel a háromszékiek összesen 125 harangot (a Székelyföld 313-at). Kisebb volt a lelkesedés az első világháború küszöbén, amikor 51 háromszéki toronyból szereltették le a harangot, és az ominózus 1944. esztendőben. 159 esztendő alatt összesen 194 harangot kellett feláldoznia Há­romszék népének. Számonkérésre soha nem kerülhetett sor, hisz kitől is kérné az ember számon azt, amit a történelem ködbe borít. Lassan, de szaporodnak azonban harangjaink. Különösen a rendszerváltás utáni közel két évtized alatt egyre több ,,nemes hangszer" került a tornyokba. Üzenetük talán ma is aktuális: ,,A resteket bátorítom / A vérengzőket szelídítem, / A szeleket megnyugtatom / Vasárnapra kongatok, / Mennyköveket porlasztok."