Idézetek és forma (Ardai Ildikó textíliatárlata a képtárban)

A görög mitológia egy legendás alakjáról, Perszephonéról viszont tudjuk, hogy atyja, Déméter, üldözőitől megvédendő, egy barlangba rejtette, két kígyóval őriztette, s a szűz, hogy elüsse az időt, a barlangban gyapjút szőtt, éppen egy szőttesbe kezdett — köpenynek szánta atyjának vagy édesanyjának —, amely, legalábbis Diodorus Siculus szerint, az egész világot ábrázolta.

Kierkegaard szerint a világot totálisan és — nagyon lényeges felismerés — hiánytalanul csakis a képek mondhatják el, képezhetik le, ragadhatják meg, fejezhetik ki. Ezek létrejöttéről mondja egy érzékeny fejtegetésében: innen, a ,,fájdalom erődítményéből csapok le a valóságba, és ragadom meg zsákmányomat, de nem maradok itt lenn, zsákmányomat felviszem, s ez a zsákmány többnyire egy kép, képek, amelyeket beleszövök kastélyom tapétáiba."

Ugorjunk!

Ardai Ildikó gyönyörű textíliái, álomszép szőnyegei megértéséhez segíthet egy önvallomása. Megvallja, hogy 1970-ben kezdte tanulmányozni a székely festékes szőnyegeket, s kezdte el helyszíni gyűjtéseit ott, ahol ez a hagyomány még így vagy úgy, de elevenen élt, Csík, Kászon és a Gyimesek falvaiban.

Egyik kritikusa, Vadas József szerint akkoriban még az op-art volt kétségtelen hatással rá, a szín és a forma, a geometrikus alakzatok, de a székely szőnyegek helyszíni tanulmányozása közben „ösztönösen megérezte azt, ami a népművészetnek mindenütt a világon alighanem a leglényegesebb vonása. Azt a tanulságot, hogy minta és technológia (technika), stílus és életforma elválaszthatatlan egymástól."

Bravúrosan sajátított el egy olyan technikát, egy olyan mintaképzést s egy ettől elválaszthatatlan, ezzel szervesen összefüggő, a világot a maga formáiban egységesnek látó és láttató látásmódot, és ezen a szigorú renden, rendszeren belül kezdte meg ötletesen és csillogó invencióival a maga gyakorlatilag végtelen variációit, tudva azt, a kezdetektől tudva, amit egy másik értelmezője úgy fogalmazott meg, hogy a játék csak a renden belül érvényesülhet, nélküle csak káosz. Nincs játék rend nélkül.

Kierkegaard induló esszéjére visszatérve, így csapott le ő is a fájdalom vagy a kíváncsiság erődítményeiből, s zsákmányát beleszőtte ,,kastélya tapétáiba". ,,Úgy ülök itt — mondja a filozófus —, mint aki már mindent elfelejtett és felszámolt, és magyarázom a képeket, szinte suttogva, oldalamon egy kisgyerek ül, és engem hallgat, jóllehet már mindenre emlékezik, mielőtt elmesélném."

Ezért Ardai Ildikó sem az imaginárius gyereknek — aki mindent tud —, sem közönségének, aki sok mindent sejt, nem mesél.