Tartalom
2012. május 25., péntek:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. február 20., szombat: Gazdaság Folytatásra ítéltetett kezdeményezés (Falánk Csütörtök: teljes siker)Telt házat, a látogatottság megháromszorozódását eredményezte a Sepsiszentgyörgyön első ízben megrendezett Falánk Csütörtök, melynek keretében a Kolcza, a Park, a Libertis, a Tribel és a Ganesa étterem fél áron szolgálta fel teljes ételkínálatát. Az útkeresést, a gazdasági válság következtében alaposan visszaesett fogyasztás serkentését, az étterem-látogatási és a fogyasztási kultúra alakítását célzó akcióban részt vevő vendéglátóhelyek vezetői máris elkötelezték magukat a jövő évi folytatás mellett. ,,Legalább háromszor annyian fordultak meg nálam, mint egy szokványos hétköznapon — jelentette ki Tribel István, a Tribel vendéglő tulajdonosa. — Családok, baráti társaságok ültek be, ebédidőtől záróráig alig akadt szabad asztal. Sok olyan arcot fedeztem fel, akiket korábban sűrűn, de egy ideje ritkábban láthattam itt." A kezdeményezésben való részvételét elsőként jelző tulajdonos szerint egyértelműen folytatni kell az akciót, de úgy véli, a nagy siker ellenére is akadnak javítanivalók a kivitelezésben. ,,Akadt néhány eset, amikor a házhoz szállítást kérő megrendelők is élni szerettek volna a kedvezménnyel, de meg kell érteniük, hogy az akció éppen az étterem-látogatási kultúra fejlesztését célozza" — fogalmazott Tribel István.
Egermand Árpád, a Kolcza vendéglő tulajdonosa is folyamatos telt házról számolt be, szerinte sok olyan ember is betért az étterembe, akit korábban sosem látott vendéglői asztal mellett. ,,Legalább ötszáz vendéget üdvözölhettem, és többségük nem az olcsóbb ételeket próbálta ki, hanem az igényesebb, magasabb árfekvésű borjúhús- vagy halételeket kérte. A vendéglő kitűnő reklámja volt a Falánk Csütörtök, és nem kétséges, hogy jövőre is csatlakozom az akcióhoz" — foglalta össze tapasztalatait.
A Libertis étterem üzletvezetője, Elekes Károly Zoltán is elégedettséggel újságolta: déltől éjfélig egyetlen üres asztal sem volt az egységben. Hogy a vendégek elégedetten távoztak, azt nem csak feltételezi, hanem a fogyasztók által kitöltött kérdőívek is erről tanúskodnak, és bízik benne, hogy a csütörtöki vendégek közül sokan más alkalmakkal is visszatérnek az általa vezetett étterembe.
A Falánk Csütörtök ötlete egy magyarországi kezdeményezésből fakad, Romániában a székelyudvarhelyi Küküllő Szálloda az úttörő. Szerző: Csinta SamuCikk megjelenítése: 1270Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
LACIKIA - 20:07 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
nonsens1 - 19:29 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
et - 19:19 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
nonsens1 - 19:16 Agresszív ortodox követelés (A Nemzeti Bank volt székháza)
nonsens1 - 19:03 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
zsoli71 - 18:58 Az utca hangja
ladoga2009 - 18:44 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
ladoga2009 - 18:43 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
tibisten - 18:26 Aradi pedagógusok Háromszéken Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||