Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. február 23., kedd: Máról holnapra Kinek áll a zászló?Neki áll a zászló — tartja a mondás, ha valaki a csatában győzelemre esélyes, vagy valamilyen ügye nyerésre áll. Nálunk most, nyolcévi pereskedés után Albert Álmos szenátornak, Sepsiszentgyörgy volt polgármesterének áll a zászló: a döntés alapján a román államnak vissza kell fizetnie azt a százmilliós pénzbírságot, amelynek felét a hazai bíráskodás azért akasztott a nyakába, mert polgármesterként levetette a román zászlót a városháza tornyáról, az összeg másik, ugyancsak visszafizetendő felét meg azért hajtották be rajta, mert a polgármesteri hivatal okmányaiban magyarul is feltüntették a város nevét. Az Emberi Jogok Európai Bírósága a bizonyára nem is kevés összegű perköltséget is a román állam terhére írja. Ez a per precedenst teremtett arra, ami a strasbourgi ítélkezés elé vitt hazai ügyek intézésének pozitív esélyeit jelenti, és példát mutat az euroszkeptikus beállítottságúaknak is.
A nyolcévi honi, végső fázisában pedig nemzetközi fórum elé kerülő per pedig rossz fényt vet és rombolja az amúgy is eléggé foltos országimázst, itthon meg éket ver az együttélést óhajtó és ezt gyakorló magyar és román lakosság közé.
Albert Álmos a városháza épületének tornyáról nem a románzászló-ellenes indulatok gerjedelmének hatására vetette le a lobogót, hanem azért, hogy azt a nemzeti szimbólumok használatát szabályozó törvény értelmében oda tetesse ki, ahová a rendelkezés előírja. Ez meg is történt. De a nacionalista kakaskodás mindezt a hazafisága ellen elkövetett merényletként élte meg, mert a maga szimbólumait ott is látni szereti, ahol esetleg a szélkakasnak kell kukorékolnia. A torony tetején.
Ezek a nemzeti gerjedelmek azonos iszapvulkánokból rotyognak elő, azokból, amelyek például a kolozsvári bíróval a szeméttartókat is a trikolór színeire festették.
És — ismét hazabeszélve — ezek az indulatok táplálták azt a végeérhetetlen pereskedést is, amellyel néhány száz méternyi, Petőfi Sándor nevű útszakaszért évekig csatároztak, és a legnagyobb magyar költő nevével szemben meg is „nyertek", de erkölcsileg és a normális együttélés dolgában viszont mérhetetlen károkat okoztak abban a városban, amelynek lakossága háromnegyed részben magyar, s amelynek történelmi múltja nem valamelyik, a városon átlovagoló vagy soha errefelé sem járó lovag ideérkeztével kezdődött.
És ezúttal gondoljunk bele abba is, hogy ez a zászlóper, utcanévper mennyi időt, idegmunkát és energiát pusztított el, milyen mértékben mérgezte az emberek sokaságának közérzetét, mennyi, szellemi és fizikai épülésünkre és építkezésünkre fordítható energiát pocsékoltak el ekképpen politikai vezéreink.
És milyen szomorú, mennyire tragikomikus és ártalmas az is, amikor mi, magyarok egymás között „vívjuk" meg a magunk torzsalkodásos „zászlóháborúit", és mennyire biztató az, ha bizonyos, a közjót szolgáló kérdésekben más nemzetiségű kollégáinkkal érthetünk egyet. Szerző: Sylvester LajosCikk megjelenítése: 1389Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
eberendre - 00:26 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
eberendre - 00:23 Nem babra megy a játék
eberendre - 00:17 Egy nyelvet beszélünk?
eberendre - 00:11 Alkotmánybírósághoz fordul a DLP (Megszavazta a képviselőház az új választási rendszert)
eberendre - 00:07 Kövér László ne kampányoljon
eberendre - 23:35 Mérgezett alma
hallo - 23:35 Mi, hol, mikor?
hallo - 23:22 Medve vagy ember?
eberendre - 23:20 Könnyebben jutunk gyógyszerekhez (Elektronikus receptek a láthatáron) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||