Sepsiszentgyörgy, 2012. május 26., szombat 00:33
Köszöntjük Fülöp, Evelin nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2010. február 23., kedd: Közélet

Hogy megint szóljon az orgona (A kálnoki templomért)

Nemcsak a hétezer lejes bevétel miatt nevezi sikeresnek Gödri Miklós Szabolcs tiszteletes a kálnoki református műemlék templom javára vasárnap Sepsiszentgyörgyön tartott jótékonysági koncertet, hanem azért is, mert feléjük fordult a figyelem, és bízik abban, lesz még adományozás, folytathatják a közel tíz éve megkezdett templomfelújítást.
A XIII—XV. századi kálnoki református templomot 2004-ben nyilvánították műemlékké, azóta minden esztendőben kap az egyházközség állami támogatást a felújításra, de az annyira kevés, hogy lehetetlen tervszerűen dolgozni — tudtuk meg Gödri tiszteletestől. A munkálatokat már korábban megkezdték, 2001-ben ablakokat cseréltek, a felújítás 2004-ben vett nagyobb lendületet, és azóta is tart. Új tetőt kapott a templom, Muntyán György helyi vállalkozó és a presbiterek hozzájárulásával végezték a belső vakolást, Imre András református atyánkfia, akinek édesapja szólaltatta meg utoljára az orgonát, tavaly tízezer lejjel támogatta a templomot, amelyből restaurálták a padokat, a vasárnapi bevétellel együtt is még hatszázhatvanezer lej hiányzik a kilencszázezerből. Folytatni kellene a bútorzat és a bejáratok javítását, valamint a padlózatét, de a legfontosabb a templomfal vizesedésének megszüntetése, ehhez csatornázni kell, és körárkot ásni.
Gödri Miklós Szabolcs bízik abban, hogy gyűl még pénz a folytatásra, köszön minden eddigi támogatást, beleértve a vasárnapi jótékonysági koncerten fellépett NemEz, Transylmania és Üzenet együttes, valamint Dinnyés József és Farkas Tibor hozzáállását a kálnoki reformátusok ügyéhez.
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Csinta Samu:
Belföldi hírek
Nyugdíjadó: csak a luxuskategóriában A kormány nem készül tárgyalni a nyugdíjak megadóztatásáról — igyekezett megnyugtatni a kedélyeket Emil Boc miniszterelnök. A témát Sebastian Vlădescu pénzügyminiszter vetette fel egy korábban adott interjúban. Ebben a legfőbb pénzügyér úgy fogalmazott, hogy minden nyugdíjat meg kell adózni, tekintve, hogy olyan típusú megtakarítások, mint egy bankbetét. Időközben Vlădescu finomított, s most már csak a magas nyugdíjak megadóztatásáról beszél. „Szeretném egyértelműsíteni: csak a kiemelkedően nagy nyugdíjak esetében lehet szó pluszadóról, azok esetében, amelyek amúgy is adózás alá esnek" — mondta.

- Váry O. Péter:
A lakóknak nem kell többet fizetniük (Tömbházszigetelés új technológiával)
Romániában elsőként Sepsiszentgyörgyön alkalmazzák az országos tömbház-szigetelési programban azt az új technológiát, mely nem polisztirénlapok felragasztásával, majd azok vakolásával javítja az épület hőháztartását, hanem egyetlen speciális, festékszerű bevonattal.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
26
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS