Az Óriáspince-tető kincse

A találkozó jelzőtüzes, lármafás befejezése után a közbeszédben továbbgyűrűznek a vélemények, pincetetőnyi magasságba halmozódnak az ötletek. Az egész Háromszéket körbeölelő rendezvény visszhangja, televíziós képe bejárta a világot, s ez a visszajelzések sokaságában villan vissza a ,,tett" helyszínére. De ami még érdekesebb, hogy a világtalálkozó központi, szakrálissá vált helyszíne a közérdeklődés homlokterébe került. Híre kelt. Egyrészt ez vonzza a messziről érkező embereket is a Lármafa-tetőre. Másrészt a látvány, a főútról is látható építmény. A Lármafa-tetőre vezető hajtűkanyaros út, a háromszéki medence fentről kirajzolódó, Kárpát-koszorúval beszegett képe immár az Erdély-nézőbe érkező autóbuszok utasait is a tetőre invitálja. A kiskocsikról, gyalogosokról nem is szólva.

Mindez a jelképekkel beépített hegyhát iránti érdeklődés folyamatosságát jelzi, s azt, hogy nemsokára, vagy máris a turisztikai utak szervezőinek érdeklődését is felkeltette.

Nemrég az ötletgazdák és a tervezők meg a kivitelezők a szervezők egész seregével arra is alkalmat kerítettünk, hogy a rendezvény további sorsát vázoljuk. Ismétlődés dolgában nagyjából az a vélemény, hogy három-, de inkább ötévenként kellene újrateremteni a rendezvényt. Másképp gyorsan kiég, s nem lesz lehetőség arra, hogy minden alkalomkor valamilyen hangsúlyos rendezvényelem, koncert, verseny és ehhez hasonlók nagy távolságokról is idevonzzák az embereket s a különféle művészeti ágazatok produkcióit. Az ötéves időintervallum arra is alkalmas, hogy a most még gyermekkorúaknak szüleik serdülőkorúként adhassák át saját élményeiket. Várni kell, amíg egy új korosztály belenő, és alkalmas lesz az élmény befogadására.

Tájépítészeti szempontból minél hamarabb be kellene keríteni a mostaninál jóval nagyobb területet. Rusztikus, kecskelábakra helyezett gömbfás megoldással, amilyent a nyugati nemzeti parkokban lehet látni, hogy a nagyállatok a helyszínre ne tudjanak bejárni, és az építményeket megrongálni. A kerítést, természetesen, olyan távolságra kellene helyezni, hogy ez a fő építménysor látványát ne zavarja. Ehhez a területet növelni, birtokolni kell.

A jelenlegi építményektől távolabbra helyet kellene kijelölni egy szoborpark — a térplasztikai alkotások — számára. Ez szerencsésen egészítené ki a sziklatömbökre s a gyalogkapus stációk küszöbkövébe vésett üzeneteket. Elképzelhető, hogy valaki — valakik — egy sepsibesenyői szobrásztábor szervezését is vállalná.

A tájépítészet fontos eleme a növényzet is. A szerpentinező út mentén cserjékből, fákból, vagy az eresztevényi feljáró felől az utak mentére növényzetet kell majd telepíteni. Az eresztevényi—angyalosi régi úton gépkocsi-pihenőhelyeket lehetne építeni, hogy a fenti építmények a gyalogosok számára a legrövidebb, menedékes úton is megközelíthetőek legyenek. Szó esett arról is, hogy valahol — talán a Bábolna teknőszerű, illetve amfiteátrum-szerű árkában — állandó színpadot lehetne építeni.

És, természetesen, őrizni kell a meglévő és az építendő objektumokat.