Sepsiszentgyörgy, 2012. május 26., szombat 01:02
Köszöntjük Fülöp, Evelin nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2010. február 25., csütörtök: Közélet

Mentenék az ikavári csonka tornyot (Év elején a községgazdák) — Beszélgetés BÖLÖNI DÁVIDDAL, Csernáton község polgármesterével

Bölöni Dávid immár több mint húsz éve vezeti a nagyközséget. Az ötvenhárom éves állattenyésztő mérnöknek falusfelei öt alkalommal szavaztak bizalmat. Kézdiszéken ő a legrégebbi polgármester. Év eleji beszélgetésünkben elsősorban a község múlt évi megvalósításairól és az idei költségvetésről, tervekről, valamint a nagyobb beruházásokról esett szó.
— Elsősorban a nagyobb beruházásokat említeném meg. És nem is kevés ezek száma. Talán első helyen az ivóvízhálózat szerepelhetne, amit a 7-es kormányrendelet alapján építettünk meg, és tavaly sikerült majdnem teljes egészében befejeznünk, a munkálat kilencvenkilenc százalékban elkészült, a víz befogásánál akad még egy kis tennivaló. A múlt évben több mint három kilométeres szakaszon új aszfaltszőnyeget öntettünk, a községközpontban és a közigazgatásilag hozzánk tartozó falvakban több mint tíz kilométerre szállíttattunk kavicsot. Alsó­csernátonban, a rendőrőrs mögötti utcában, Felsőcsernátonban pedig a főutcán járdát építettünk. Köztereken játszótereket alakítottunk ki, kettőt Alsócserná­tonban, egyet Felsőcsernátonban, egyet pedig Albisban.
Mind a négy játszótérre pályáztunk a megyei önkormányzatnál, az önrész ötvenszázalékos volt. A legfontosabb az, hogy a gyermekek az átadás után azonnal birtokukba is vették, és nagyon szeretik ezeket a játszótereket. A Végh Antal-iskolánál sikerült befejezni a később épült iskolaszárny hőszigetelését, ahol huszonhárom nyílászárót is kicseréltünk. A Bod Péter-iskolában is kicseréltünk tizenkét nyílászárót. Tavaly ismét benyújtottuk az előző évben már egyszer letett, s a kért módosításokkal kiegészített 3.22-es pályázatunkat a csatornázásra, útépítésre, a régi községháza épületének felújítására, valamint szociális tevékenységekre, melyet sajnos, annak idején elutasítottak. Ennek az elbírálására eddig még nem került sor. Tavaly nyáron első alkalommal szerveztünk falunapokat, melybe a község igen nagy számú lakosa kapcsolódott be. Mind a négy testvértelepülés képviseltette magát, együtt ünnepelt velünk. Csernáton kis labdarúgói immár hetedik éve vesznek részt egy gyermekfoci-bajnokságon, melyet tavaly Franciaországban szerveztek meg, és a tornát a község csapata nyerte. Szintén tavaly a sportcsarnok előtti teret alakítottuk ki, próbáltuk szebbé tenni, de nem csak ott, hanem máshol is vigyáztunk a terek és parkok karbantartására. Másik jelentős megvalósítás a négy székely kapu felállítása, az első kettőt a csernátoni falunapok alkalmával avattuk fel, az albisi és ikafalvi kapuavatásra idén kerítünk sort. Egy nagyon fontos beruházás is beindult decemberben, a posta mögött fiatal házasok számára épülő, tizenkét lakrészes tömbházak munkálatai kezdődtek el. A két tömbház átadási határideje 2010 ősze. A felsorolt megvalósításokat a községháza munkatársai és a helyi önkormányzat hathatós támogatása nélkül nem sikerült volna véghezvinni.
— Idei tervek?
— A legfontosabb tervünk a 3.22-es pályázathoz kapcsolódik. Reménykedünk, hogy idén legalább a szennyvízcsatorna megépítése elkezdődhet, s ezzel párhuzamosan az alsócsernátoni patikától az ikafalvi letérőig új aszfaltszőnyeg kerülne az egyre rosszabb állapotú útra. Ugyanakkor a sáncokat is rendbe tennénk, és járda is épülne. A régi községháza, a mai könyvtár épületének tatarozása szintén idei terveink között szerepel. A pályázat kulturális alpontja a hagyományőrző együttes táncosai számára megfelelő öltözet biztosítása. A 7-es kormányrendelettel megépült vízhálózat elmaradt munkálata a régi, százötven köbméteres víztartály felújítása, javítása. Ezzel a két Csernáton ivóvízellátása meg is lenne oldva. Az épülő két tömbházhoz a kivitelező cég ácsokat és szakképzetlen munkásokat a településről alkalmazott, és a tél folyamán sem szünetelt a munka, a betonalapot öntik. Az 577-es kormányrendelettel meghirdetett pályázaton letettük Albis és Ikafalva vízhálózatának a megépítéséhez szükséges megvalósíthatósági tanulmányt, és reménykedem abban, hogy idén ez a munkálat is beindulhat. Albisban új faluház építését tervezzük, a kivitelezési terv már elkészült, ha nem sikerül erre pénzt pályázni, akkor önerőből fogunk hozzá. Az ikavári csonka torony (felvételünk) megmentését szintén tervbe vettük, és a fürdőmedence területén is el akarjuk végezni a szükséges felújítást. Ezek lennének idén a legfontosabb célkitűzések, a kisebb munkálatokat nincs értelme felsorolni, mert túl hosszúra nyúlna a lista. Idén is lesznek falunapok, de kisebb kiadásokkal.
— Idén mekkora a község büdzséje?
— Pontos számadatokat még nem mondhatok, de azt már tudom, hogy 2 400 000 lejből fogunk gazdálkodni. Valamivel kevesebb, mint tavaly, de nem sokkal. A helyi adókat a múlt évben hetvennégy százalékban sikerült begyűjteni, a nagyobb adósok esetében végrehajtóhoz folyamodunk.
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Simó Erzsébet:
Az adósság ára
Románia a hét elején megkapta a Nemzetközi Valutaalaptól azt a két részletet, melyet múlt év végéről — az akkori bizonytalan politikai helyzet miatt — halasztottak idénre. Meggazdagodtunk, mondhatnók, hisz a 2,4 milliárd euró fele a jegybankhoz, másik fele a pénzügyminisztériumhoz került.

- Fekete Réka:
Elfogyott a türelem (A megyei kórházban)
Elfogyott a türelem (A  megyei  kórházban)
Tartsák be a törvényt! Pénzünket akarjuk! Követeljük jogainkat! — kiáltották dühösen tegnap a sepsiszentgyörgyi Fogolyán Kristóf Megyei Kórház igazgatói irodája előtt összegyűlt orvosok és asszisztensek. A legalább százötven főnyi tömeg az elmaradt összegek kifizetését, a törvény szerinti bérrács alkalmazását követelte, annak a több mint ötmillió (új) lejnek a kifizetését, amivel a kórház tartozik több mint hétszáz alkalmazottnak.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
26
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS