Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. február 25., csütörtök: Közélet Önkormányzati nagygyűlés: megtartják március 12-énLesz önkormányzati nagygyűlés március 12-én — jelentette be Farkas Csaba a tavaly Székelyudvarhelyen tartott önkormányzati gyűlésen megválasztott Házbizottság elnöke. Szász Jenő, az MPP elnöke megerősítette, pártjának önkormányzati képviselői, polgármesterei, alpolgármesterei mindenképp részt vesznek az eseményen. Az RMDSZ elutasította a Sepsiszentgyörgyre tervezett rendezvényen való részvételt. Az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) szombaton arról határozott, hogy nem tartanak székelyföldi önkormányzati nagygyűlést március 12-én, az RMDSZ szerint ez nem időszerű. Az EMNT és Tőkés László elfogadta az RMDSZ érvelését, cserébe ígéretet kaptak, hogy a szövetség tagokat delegál abba a paritásos alapon működő bizottságba, amelynek feladata előkészíteni egy későbbi székelyföldi önkormányzati nagygyűlést.
Gazda Zoltán, az MPP háromszéki alelnöke kijelentette: mindenképpen megtartják a sepsiszentgyörgyi nagygyűlést, és bíznak benne, hogy az RMDSZ-tisztségviselők belátják az esemény fontosságát, és nagy számban részt vesznek. A márciusi nagygyűlés megszervezését támogatja a Székely Nemzeti Tanács is, fontos, hogy az önkormányzatok véleményt nyilvánítsanak — véli Izsák Balázs, az SZNT elnöke. Elhamarkodottnak tartja az MPP döntését Toró Tibor, az EMNT alelnöke, véleménye szerint egyeztetniük kellett volna az RMDSZ-szel, újabb külön gyűlés megtartásának nincs nagy értelme. Szerző: Farkas RékaCikk megjelenítése: 1083Olvasóink értékelése: 3Szavazatok száma: 1Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. február 25., csütörtök 08:41
apor112 2 hozzászólás Na majd akkor a kedves RMDSZ-es kepviselok se lepodjenek meg, mikor a kovetkezo parlamentaris valasztasoknal a kotelezo bejutasi szintet sem fogjak elerni!
udvozlettel
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
eberendre - 00:26 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
eberendre - 00:23 Nem babra megy a játék
eberendre - 00:17 Egy nyelvet beszélünk?
eberendre - 00:11 Alkotmánybírósághoz fordul a DLP (Megszavazta a képviselőház az új választási rendszert)
eberendre - 00:07 Kövér László ne kampányoljon
eberendre - 23:35 Mérgezett alma
hallo - 23:35 Mi, hol, mikor?
hallo - 23:22 Medve vagy ember?
eberendre - 23:20 Könnyebben jutunk gyógyszerekhez (Elektronikus receptek a láthatáron) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||