Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. február 26., péntek: Közélet A mezőgazdasági támogatásokról (Kézdiszéki polgármesterek találkozója)Márton László, Dálnok község polgármestere volt a házigazdája a Dózsa csárdában megtartott polgármester-találkozónak, melyen kivételesen teljes létszámban jelen voltak a községek elöljárói, meghívottként a megyei önkormányzat teljes vezérkara, valamint a megyei mezőgazdasági kifizetési ügynökség vezetői: Marius Popica igazgató és Voloncs Béla Attila aligazgató. A találkozón, melyen György Ervin kormánymegbízott is részt vett, a farmereknek járó támogatásokat ismertették. Marius Popica, a Kovászna megyei kifizetési ügynökség frissen kinevezett igazgatója részletesen ismertette a gazdák által idén igényelhető állami és európai uniós mezőgazdasági támogatásokat, hangsúlyozva, hogy az általa vezetett ügynökség, mely megyénkben kilencvenkét munkatárssal dolgozik, szoros kapcsolatra törekszik a polgármesteri hivatalokkal, valamint a farmerekkel annak érdekében, hogy megyénk termelői minél több pénzhez juthassanak. Tamás Sándor megyeitanács-elnök kérésére megígérte, hogy az ügynökség munkatársai sorra veszik a megye községeit, ahol három-négy napot töltenek, és konkrét segítséget nyújtanak a támogatást kérő gazdáknak. Ennek egyetlen feltétele — hangsúlyozta Popica igazgató —, hogy a polgármesteri hivatalok biztosítsanak a célra megfelelő helyiséget és internetre csatlakoztatott számítógépet.
Hosszas vitát az váltott ki, hogy melyik megyénkbeli település minősül hegyi, illetve síkvidéki falunak. Jó példa erre Csernáton, mely hegyi településnek minősül, a tőle alig tíz kilométerre fekvő Kézdivásárhely ellenben már nem.
Demeter János, a megyei önkormányzat alelnöke a Leader-programról és az Alutus Régió Egyesülettel kapcsolatos tudnivalókról értekezett, arra kérve a felső-háromszékieket, hogy alakítsák meg ők is egyesületüket, hiszen a Leader-program nagy lehetőségeket rejt magában, jelentős pénzforrásokhoz lehet hozzájutni.
Arról is döntés született, hogy a március 2-án a kézdivásárhelyi Christine Szállodában sorra kerülő polgármester-találkozóra a megyei tanács elnöke Csutak István fejlesztéspolitikai szakértőt is meghívja. Szerző: Iochom IstvánCikk megjelenítése: 850Olvasóink értékelése: 3.5Szavazatok száma: 2Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
eberendre - 00:26 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
eberendre - 00:23 Nem babra megy a játék
eberendre - 00:17 Egy nyelvet beszélünk?
eberendre - 00:11 Alkotmánybírósághoz fordul a DLP (Megszavazta a képviselőház az új választási rendszert)
eberendre - 00:07 Kövér László ne kampányoljon
eberendre - 23:35 Mérgezett alma
hallo - 23:35 Mi, hol, mikor?
hallo - 23:22 Medve vagy ember?
eberendre - 23:20 Könnyebben jutunk gyógyszerekhez (Elektronikus receptek a láthatáron) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||