Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. február 27., szombat: Közélet Gazdag kulturális kínálat a Szent György-napokonTavaly szegényesre sikerült a Szent György-napok kulturális kínálata, az alig pár héttel korábban lezárult színházi fesztiválra hivatkozva nem is próbáltak igazán jelentős programmal előrukkolni a városünnepen. Idén azonban másképp lesz — ígérik a szervezők, elsősorban a vasárnaptól csütörtökig terjedő időszakban színvonalas produkciók egész sorát hozzák Sepsiszentgyörgyre, péntektől vasárnapig pedig a helyi előadásokat tűzik műsorra. Ez a kezdeményezés tavaly is rendkívül sikeres volt, az idelátogatók nagy számban tekintették meg a Tamási Áron Színház és a Háromszék Táncegyüttes előadásait.
A legjelentősebb, akár világsztárnak is mondható meghívott Varnus Xavér, aki vasárnap a nyitó orgonahangverseny főszereplője. Vendégszerepel majd a Kolozsvári Állami Magyar Színház, minden valószínűség szerint díjnyertes előadásukat, Csehov Három nővérét mutatják be, de fellép a kecskeméti Katona József Színház, a szombathelyi Weöres Sándor Színház, illetve a budapesti Tranzit Színház, és bemutatja A tizedik vőlegény című táncjátékát a Duna Táncműhely. A Tamási Áron Színház hétfőre, április 19-re tervezi következő bemutatóját, Gorkij A nap fia című darabját viszik színre, a Háromszék Táncegyüttes pedig a kultúrház nagytermében, majd vasárnap este a nagyszínpadon is bemutatja a Szent György-legenda táncjátékváltozatát.
A kulturális napokon második alkalommal is megrendezik az Erdélyi Bábos Találkozót, húsz bábszínház érkezik Sepsiszentgyörgyre, lesznek kiállítások, író-olvasó találkozók, koncertek, szokott helyükön, a Di Stefano bárban tartják a dzsesszesteket számos neves bukaresti zenész meghívottal.
A két szervező, Dancs Zsolt és Grubisics Levente elmondta, idén elsősorban ők hívták meg az együtteseket, azokat igyekeztek kiválogatni, amelyek értéket képviselnek. A program 80 százalékban összeállt már, de aki úgy érzi, valami színvonalasat, érdekeset tud bemutatni, még jelentkezhet a varosnapok@sepsiszentgyorgyinfo.ro e-mail címen vagy a szervezőirodában. Szerző: Farkas RékaCikk megjelenítése: 1676Olvasóink értékelése: 4.5Szavazatok száma: 8Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
eberendre - 00:26 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
eberendre - 00:23 Nem babra megy a játék
eberendre - 00:17 Egy nyelvet beszélünk?
eberendre - 00:11 Alkotmánybírósághoz fordul a DLP (Megszavazta a képviselőház az új választási rendszert)
eberendre - 00:07 Kövér László ne kampányoljon
eberendre - 23:35 Mérgezett alma
hallo - 23:35 Mi, hol, mikor?
hallo - 23:22 Medve vagy ember?
eberendre - 23:20 Könnyebben jutunk gyógyszerekhez (Elektronikus receptek a láthatáron) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||