Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. március 1., hétfő: Közélet Visszaszerezné Barótot az RMDSZPéntek délután a nagybaconi református kultúrotthonban megalakult az RMDSZ Erdővidék széki szervezete. Az ülést vezető megyei elnök, Tamás Sándor, majd a széki szervezet frissen megválasztott elnöke, Váncza Tibor is hangsúlyozta: elsődleges céljuk, hogy megerősítsék a helyi szervezeteket, felkészüljenek a helyhatósági választásokra, és visszaszerezzék Barótot a szövetségnek. Nyitóbeszédében Tamás Sándor kijelentette, húsz év után a szövetséget a legkisebb helyi szervezettől a legmagasabb szintekig újra kell szervezni, a teendőket újra kell gondolni. Szerinte az ,,újragombolt" szervezetben nagyobb szerepet kell biztosítani a széki szervezeteknek, hiszen fontos, hogy mindenki lehetőséget kapjon álláspontjának kifejtésére, a régiójában élők arányos képviseletére. A széki szervezet működési szabályzatának elfogadásakor elsőként a név miatt alakult ki szócsata: a javaslatban az erdővidéki megnevezés szerepelt, de végül az Erdővidék megnevezés mellett döntöttek. Az előterjesztett szabályzatot több helyen módosították: vitát a tagdíjakból származó jövedelem elosztása, illetve a fiatalok helyének és szerepének meghatározása váltott ki.
A széki szervezet elnöki tisztségéért csak Váncza Tibor nyújtott be előzetesen pályázatot, őt a nyolcvankét küldött közül hetvenkilencen támogatták. A bizottságokba való jelöléskor a legtöbb jelölt nevesítésekor nem is tartózkodott a teremben. ,,Igen, úgy gondolom, ő odavaló", ,,biztosan vállalja" — mondták róluk, majd javasolták őket. Az ellenőrző bizottságba Kotecz Attila, Nagy Piroska, Máthé Zsolt, az etikai és fegyelmi bizottságba Gál Károly, Benedek Gyula és Barabás Mihály, a szabályzatfelügyelő bizottságba Dimény János, Sikó Endre és Nagy Attila került. A széki állandó tanács a március 15-ét követő héten ül össze és választja meg az ügyvezető elnököt, addig ezt a tisztséget ideiglenesen Márton Árpád képviselő baróti irodavezetője, Demeter Zoltán látja el. Szerző: Hecser LászlóCikk megjelenítése: 826Olvasóink értékelése: 2Szavazatok száma: 9Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. március 1., hétfő 18:48
Attila 13 hozzászólás Igaz-e ,hogy a barótiak mind a Vadim követői?
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
eberendre - 00:26 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
eberendre - 00:23 Nem babra megy a játék
eberendre - 00:17 Egy nyelvet beszélünk?
eberendre - 00:11 Alkotmánybírósághoz fordul a DLP (Megszavazta a képviselőház az új választási rendszert)
eberendre - 00:07 Kövér László ne kampányoljon
eberendre - 23:35 Mérgezett alma
hallo - 23:35 Mi, hol, mikor?
hallo - 23:22 Medve vagy ember?
eberendre - 23:20 Könnyebben jutunk gyógyszerekhez (Elektronikus receptek a láthatáron) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||