Az áfafizetés zsinórmértéke

Az elviekre való hivatkozást ezzel talán be is fejezem, hiszen a vita éppen az egységes elvek hiányát üzeni. Az áfafizetési rendszer módosítását célzó tervezet ugyanis a normalitás állapotát szeretné visszaállítani, azaz áfát csak a kibocsátott számlák ellenértékének kasszírozása után kelljen fizetni, ne pedig a számlakibocsátás tárgyhónapjában. Momentán — értsd: néhány évtizede — ugyanis az utóbbi állapot fojtogatja a vállalkozókat, a körbetartozási spirál, a gyalázatos pénzügyi morál következtében ugyanis még véletlenül sem esik egybe a számlakibocsátás és a számlakifizetés dátuma.

A nagyobbik kormánypárt képviselői azonban csak az állami intézményekkel kötött szerződések nyomán zajló gazdasági tevékenységgel összefüggő utólagos áfabefizetést tartják támogatandónak. A hivatalos indoklás szerint azért, mert ellenkező esetben hatalmas bevételi összegtől esne el a költségvetés, illetve csak később jutna hozzá. A magyarázat önmagában is perverz, hiszen csak meglehetősen szűk vállalkozói kört érintene az ilyen új szabályozás. Kitűnő eszköze lenne viszont a klientúraépítésnek, a gazdasági szereplők politikumhoz való láncolásának, a rossz értelemben vett gazdasági holdudvar kialakításának. A javaslat a látszatra sem ad, kísérletet sem tesz a fizetési-adózási morál javítására, további létjogosultságot adva az ,,aki bírja, marja" hiénaelvnek. Az meg egyenesen olcsó populizmusnak tűnne, ha még arra is hivatkoznánk, hogy a költségvetési bevételek növekedését csak életképes vállalkozói réteg kialakítása és fenntartása képes szavatolni.

Tervezetről lévén szó, van még remény arra, hogy megizmosodjék a szándék a kivételesen közösségi érdeket szolgáló lobbitevékenység összefésülésére. Az ügy akár egy kis kormánypárti balhét is megérne. A történelem ugyanis már most készen áll a helyes döntés igazolására.