Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. március 4., csütörtök: Közélet Az MPP jelen lesz, az RMDSZ távol marad (Székelyföldi önkormányzati nagygyűlés)A Magyar Polgári Párt részt vesz a március 12-i székelyföldi önkormányzati nagygyűlésen — erről döntött a párt országos elnöksége. Arról is határoztak, hogy támogatják a tervezett határozatokat. Közleményükben tételesen felsorolják javaslataikat. Elsőként azt szeretnék, ha az összegyűlt önkormányzati képviselők határozatba foglalnák: a székelyföldi önkormányzatok az Európa Tanács Parlamenti Közgyűléséhez fordulnak, hogy nevezzenek ki jelentéstevőt a székely nemzeti közösség általános helyzetének felmérésére, a közösség által kinyilvánított autonómiaigény megvizsgálására, de támogatják azt a kezdeményezést is, hogy a magyar nyelv váljék hivatalossá Székelyföldön.
Kérik, az egybegyűltek fogadják el a székelyföldi önkormányzati nagygyűlés házszabályát, illetve forduljanak petícióval az EP-hez az autonómiastatútum megvitatása és a területi autonómia törvénybe foglalása érdekében. A közlemény végén az MPP elnöksége leszögezi, ,,minden székelyföldi választott önkormányzati képviselőnek kötelessége megjelenni és elfogadni a fent említett határozatokat, amelyek ígéretként szerepeltek a tisztségviselők választási programjában".
Jelen pillanatban azonban úgy tűnik, az MPP az egyetlen politikai szervezet, amely támogatja a március 12-i nagygyűlést. Az RMDSZ egyértelműen fogalmazott, ,,nem tartja időszerűnek a rendezvényt", és csak Tőkés László unszolására tett ígéretet, a szervezőbizottságba delegál öt embert, hogy egy ,,majdani nagygyűlésről" egyeztessenek. Másfél hét alatt erre nem került sor.
A tavaly januárban kezdeményezett székelyföldi önkormányzati nagygyűlés célja lett volna, politikai színezettől függetlenül, összegyűjteni minden helyi és megyei tanácstagot, polgármestert, alpolgármestert. Az elképzelés szerint a közösen meghozott döntések, a majd kétezer választott képviselő egységesen kinyilvánított akarata nem lett volna megkerülhető sem Bukarestben, sem Brüsszelben. Tavaly egy gyűlés helyett kettőt szerveztek, így igazán jelentőssé egyik sem válhatott, de elhangzott az ígéret, idén márciusban Sepsiszentgyörgyön egy nagygyűlésen találkoznak majd az MPP-s, RMDSZ-es tisztségviselők. Azonban így, hogy az RMDSZ kihátrált, és nem tartja indokoltnak az összejövetelt, csak néhány száz polgári tanácstag részvételére lehet számítani, s a nagygyűlés ismét felemás, csonka összejövetellé torzul, melynek így súlya s ezáltal lényege is elvész. Szerző: Farkas RékaCikk megjelenítése: 822Olvasóink értékelése: 3.83Szavazatok száma: 6Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. március 4., csütörtök 08:23
lacafaca74 2661 hozzászólás Várható volt az RMDSZ álláspontja, kényes kérdés a nagygyűlés és nem akarják borzolni a koalició kedélyeit, ezért nem időszerü nekük és nem is lesz csak akkor ha majd ellenzékben lesznek vagy nem jutnak be a parlamentbe. Akkor majd ők fogják szervezni a hasonló gyűléseket.
2010. március 4., csütörtök 09:53
joska7 20 hozzászólás Igen magas a bársonyszék,félnek hogyha kinéznek belőle,kiesnek vagy kiútálják ,és elvesztik az összekörmölt poziciójukat.Ezzel is arra utlnak,hogy nem a magyarság érdekeitképviselik.
2010. március 4., csütörtök 12:44
kaba 287 hozzászólás Kiváncsi lennék valami kézzelfogható pozitiv erdeményre, dumábol hallottunk és kaptunk eleget.
Szeretnék egy törvényt, vagy kormányhatározatot látni ami pozitiv irányba mutat. Ha az MPP megtudja oldani akkor a részükről.
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
eberendre - 00:26 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
eberendre - 00:23 Nem babra megy a játék
eberendre - 00:17 Egy nyelvet beszélünk?
eberendre - 00:11 Alkotmánybírósághoz fordul a DLP (Megszavazta a képviselőház az új választási rendszert)
eberendre - 00:07 Kövér László ne kampányoljon
eberendre - 23:35 Mérgezett alma
hallo - 23:35 Mi, hol, mikor?
hallo - 23:22 Medve vagy ember?
eberendre - 23:20 Könnyebben jutunk gyógyszerekhez (Elektronikus receptek a láthatáron) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||