Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. március 4., csütörtök: Közélet Összenevelni három etnikum diákjait![]() Volt már olyan közös tevékenység, hogy magyar hagyományokkal ismerkedtek román és roma gyermekek, nemrég pedig egy nagytata mesélt utóbbi két közösségnek életéről, a nehéz időkben megszigorított anyanyelvű tanulási lehetőségekről. A Romani CRISS országos roma érdekvédelmi egyesület révén elnyert idei pályázat rejteget még együttműködési lehetőséget a három etnikum diákjai között, amelyet Kósa Apor programvezető szerint érdemes és ugyanakkor kötelességünk kihasználni, mert csak így érhetjük el, hogy a felnövő nemzedék körében csökkenjen a diszkrimináció és gyarapodjék a tolerancia.
Ha a gyermekek látják, hogy egy másik etnikai közösségben milyen a diákélet, megtapasztalják, hogy az életviteli és kulturális különbségek ellenére jól érzik magukat közös kirándulásokon, táborokban, iskolai tevékenységeken, együtt készülnek ünnepekre, akkor felnőtt korukban is elfogadják egymást — vallja Kósa Apor, a sepsiszentgyörgyi Néri Szent Fülöp Általános Iskola és a Székely Mikó Kollégium tanára, aki negyedik éve szervez közös programokat magyar, román és roma tanulók számára, amelyeknek egyik állomása volt a tegnapi közös készülődés a tavasz köszöntésére. Ezúttal a Gödri Ferenc Általános Iskolából érkeztek vendégek az őrkői iskolába, ahol ismerkedési játékok után a diákok együtt készítettek a románság körében igen népszerű márciuskákat. Szerző: Fekete RékaCikk megjelenítése: 870Olvasóink értékelése: 4.75Szavazatok száma: 4Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. március 4., csütörtök 08:30
lacafaca74 2661 hozzászólás Nagyon jó kezdeményezés de én úgy látom hogy inkább arra irányulnak az ilyen tevékenységek hogy a kisebbség megismerje a másik kisebbséget vagy a többséget, igazi haszna a kölcsönösség lenne hogy a többség is megismerhesse a kisebbséget és ehhez szükség volna egy megfelelő tantárgy vagy a történelem és földrajz ilyen szellemben történő oktatására. A többségi politikusok sajnos ezt csak nyilatkozatok szintén vállalják fel a legjobb esetben.
2010. március 4., csütörtök 13:52
lemhenyi63 376 hozzászólás Iiigen hát, hógyne, hógyne, csodálatos, ragyogó, zseniális kezdeményezés! Igaz, én inkább úgy látom, hogy ezek a (látszat)tevékenységek arra irányulnak, hogy egyes tanárok, jobb dolguk nem lévén (elvégre a romániai magyar oktatás terén minden a legnagyobb rendben van, ugyebár), efféle tolerancia-gyarapító programokkal keserítsék az amúgy is túlterhelt deákok életét, azt a látszatot keltve, mintha dolgoznának! Nos, szerintem ezeknek a "közös" programoknak semmi értelmük nincs, felesleges időpocséklás! Igenis, pontosan azok a bizonyos életviteli és kulturális különbségek teszik lehetetlenné, hogy a diákok jól érezzék magukat ilyen "közösködések" közben! Én is voltam diák, a mi időnkben is szerveztek efféle marhaságokat, csak akkor nem így nevezték! Igaz, akkor itt kevesen voltak még, úgy a románok, mint a cig... bocsánat, rromák! Bezzeg a hadseregben, ott már... no, de a csuda tudja miért, ott sem tudtak minket "összenevelni"! Pedig a módszereik, elképzelhetik, azért kicsivel keményebbek voltak...! Tapasztalatom szerint a többség, értsd, a románság magasról tesz a kisebbségre, mármint ránk, magyarokra! Miért keressük mi a kegyeiket? Miért nem próbálnak ők közeledni? Megmondom: mert nem fontos nekik! A cigánysággal (bocsánat: rromákkal) kapcsolatosan pedig hát...! Nos, biztosíthatom a tanár urat, hogy ugyanezeknek az életvitelbeli, kulturáis, erkölcsi stb. különbségek miatt soha nem fogjuk elfogadni egymást! Csak meg kell nézni, mi történik néhány év óta Magyarországon a cigányok és a magyarok között! Vagy akár a tavalyi csíkszentmártoni eset! És ehhez, tisztelt lacafaca74, nincs semmi közük a többségi vagy akár a kisebbségi politikusoknak.
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
eberendre - 00:26 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
eberendre - 00:23 Nem babra megy a játék
eberendre - 00:17 Egy nyelvet beszélünk?
eberendre - 00:11 Alkotmánybírósághoz fordul a DLP (Megszavazta a képviselőház az új választási rendszert)
eberendre - 00:07 Kövér László ne kampányoljon
eberendre - 23:35 Mérgezett alma
hallo - 23:35 Mi, hol, mikor?
hallo - 23:22 Medve vagy ember?
eberendre - 23:20 Könnyebben jutunk gyógyszerekhez (Elektronikus receptek a láthatáron) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
