Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. március 4., csütörtök: Közélet Kis költségvetés, nagy remények (Sepsiszentgyörgy)![]() Az előzetes egyeztetéseknek köszönhetően és az ezek folyamán született számtalan módosítást követően vita és ellenszavazat nélkül fogadta el a sepsiszentgyörgyi önkormányzat tegnapi rendkívüli ülésén a város ez évi költségvetését, mely indulásból számottevően kisebb, mint a múlt esztendei, de amely számítások szerint az év során mégiscsak meghaladja a tavalyit. A tavaly és tavalyelőtt leadott, idén induló pályázatok, az év folyamán kihasználható kormányprogramok miatt nem annyira borúlátó Sepsiszentgyörgy vezetősége, úgy vélik, bár egyelőre kevés pénz áll a város rendelkezésére, mégis több munkálatot tudnak idén megvalósítani, mint tavaly. A költségvetés jelentős része a város önrésze különféle programokhoz (tömbházak hőszigetelése, utcák csatornázása), amikor ezek elindulnak, jóval megemelkedik a jelenleg 95 millió lejes költségvetési keret.
A rendelkezésre álló pénzből egyébként a városháza 6,8 millió lejt kapott, ezt — a fizetések, képviselők juttatása, kiszállási illeték mellett — többek között az épület főjavítására, valamint az adóbefizetési irodák bővítésére szándékoznak fordítani. A tanügyi fejezet legnagyobb tételét az alkalmazottak fizetése jelenti (közel 35 millió lej), javításokra, karbantartásokra 4,2 millió jut, ösztöndíjakra 120 000 lejt szánnak. A kultúra, sport, egyházi fejezetnél a Tamási Áron Színház kapta a legtöbbet, 2,6 milliót, az Andrei Mureşanu Színház költségvetése 800 000 lej (kevesellte is több képviselő), a Kónya Ádám Művelődési Házé 790 000, ugyanekkora összeggel részfinanszírozzák a Háromszék Táncegyüttest, művelődési programokra még 300 000 lejt fordítanak (harmada a polgármester, a többi a kulturális bizottság rendelkezésére áll), a Háromszéki Képzőművészet Évéhez 150 000 lejjel járul hozzá a város (ebből százezer a Gyárfás Jenő-szoborra), százezer lejjel szoborprogramot indítanak. A sport támogatására 900 000 lejt különítettek el, ifjúsági programok segítésére 200 000-et, az egyházak támogatására 153 000 lejt szánnak, s különféle befektetésekre 1,24 milliót, többek között az Erzsébet parkban még szükséges munkálatokra 222 milliót, a stúdióterem építésének folytatására ötvenezret, a sugásfürdői sípályára hatvanezret. Egyéb fejezetekből szemelgetve: a hőszigetelési önrészre 7,5 millió lej, a Mihai Viteazul téri munkálatok folytatására százezer, villanyrendőrök beszerzésére harmincezer, a közvilágítási hálózat fejlesztésére egymillió, a székelykapu-programra harmincezer lej. A szállítási fejezetnél jó néhány kisebb utca javítására, parkolók építésére-felújítására és számos tanulmány elkészítésére szántak összesen 4,8 millió lejt, a közszállításra pedig 1,4 milliót. Szerző: Váry O. PéterCikk megjelenítése: 1008Olvasóink értékelése: 3.5Szavazatok száma: 4Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. március 4., csütörtök 12:50
kaba 287 hozzászólás Szép kilátások. Mintha 2-3 évvel ezelött több letvolna. Most még csak jó sok hitelt kell fölvenni, hogy fizethessük.
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
eberendre - 00:26 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
eberendre - 00:23 Nem babra megy a játék
eberendre - 00:17 Egy nyelvet beszélünk?
eberendre - 00:11 Alkotmánybírósághoz fordul a DLP (Megszavazta a képviselőház az új választási rendszert)
eberendre - 00:07 Kövér László ne kampányoljon
eberendre - 23:35 Mérgezett alma
hallo - 23:35 Mi, hol, mikor?
hallo - 23:22 Medve vagy ember?
eberendre - 23:20 Könnyebben jutunk gyógyszerekhez (Elektronikus receptek a láthatáron) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
