Sepsiszentgyörgy, 2012. május 26., szombat 02:28
Köszöntjük Fülöp, Evelin nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2010. március 5., péntek: Közélet

Bonyolult az örökbefogadás, mégis működik

Ha a szülők nem mondanak le hivatalosan is gyermekükről, akkor az nem adható örökbe, emiatt, bár sok az elhagyott gyermek, kevés az olyan, akit örökbe lehet adni. Háromszéken ezerkétszáz állami gondozottból jelenleg csupán két gyermek szerepel az örökbe fogadási listán, a hét várakozó családból négynek már tavalyról megvan az örökbefogadó szülő minősítése.
Az öt esztendővel ezelőtt módosított örökbefogadási törvény nem teszi lehetővé, hogy ha a szülő hat hónapig nem látogatja állami nevelésben részesülő gyermekét, akkor örökbe adhatónak nyilvánítsák, ez nehezíti a folyamatot — tájékoztattak tegnap a megyei gyermekjogvédelmi igazgatóság szakemberei. Elmondták, bár sok szülő évekig nem törődik gyermekével, mégsem mond le róla véglegesen, mert ha megszületik erről a törvényszéki határozat, akkor az visszavonhatatlan. Az emberek többségében még mindig erős az előítélet az örökbefogadással szemben, pedig ettől nem kellene félni, hisz büszke is lehet arra valaki, hogy családot biztosít egy elhagyott gyermek számára — hangsúlyozta a tájékoztatóra meghívott Kovács István unitárius lelkész, aki a háromszéki örökbefogadó szülők egyesületének elnöke, és szülőként maga is érintett a témában. A jelen lévő örökbefogadó szülők közül többen elmondták, több év gyermeknevelés után is úgy tartják, jól döntöttek, teljes értékű szülőnek érzik magukat, gyermeküket pedig sajátjukként szeretik.
Hozzászólások
2010. március 6., szombat 13:51
andrea
1 hozzászólás
Csak annyit szeretnek ,hogy a mostani torvenyek szerint, nem a gyerek erdekeit veszik figyelembe.
Ha a gyerek lenne fontos akkor , minel elobb csaladra lenne szuksege az ,hogy allamigondozasban nojon fel nem jo megoldas. Szerintem nem az nevezheto anyanak aki megszuli gyereket majd ott hagya a korhazban,olyan torvenyt kellene mar hozni ahol a gyerek boldogan feltud nevelkedni es csaladban elhet.
Tudom nem lehet elitelni azokat az anyakat sem akik elhagyak gyerekuket, de miert nem mondanak le mar a korhazban ha ugy is tudjak ,hogy nem tudjak biztositani a megfelelo hatteret gyerekuknek.
Sok csalad var orokbefogadasra ,es jobb lenne mar parholnaposan csaladba adni oket, hogy az a csalad is kicsi koratol tudja maganevelni a babat, mind ha a sajatja lenne.At tudja elni azt az elmenyt ami egy ujszulottel jar , nem mindegy mikor kerul egy baba a csaladban.GONDOLKODJANAK EL ,HOGY A MOSTANI TORVENYEK SZERINT KINEK AZ ERDEKEIT VEDDIK.Andy

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Szekeres Attila:
Külföldi hírek
Részrehajlással vádolják a Szülőföld Alapot Ismét leplezetlenül az Ukrajnai Magyar Demokrata Szö­vetség oldalára állt a függetlenségét hangoztató Szülőföld Alap, amelynek Oktatási és Szakképzési Kollégiuma a napokban Beregszászon tartotta a határon túli magyarság oktatására szánt támogatások elosztásáról döntő ülését — írja a Kárpátalja hetilap. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövet-ség szócsövének számító újság bírálja a kollégium döntését a Kárpátaljának nyújtandó támogatás elosztásáról.

- Demeter J. Ildikó:
Nem kell tiszta zöldövezet?
Nem kell tiszta zöldövezet?A sepsiszentgyörgyi tömbházlakók tizede sem kötött szerződést az ablakai alatti zöld területek takarítására, és annak is csak igen kevés helyen látszik jele, hogy ráérő idejükben maguk foglalkoznának környezetük gondozásával.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
26
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS