Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. március 6., szombat: Gazdasági magazin Vagyont keresni a semmivel (Virtuális világ, virtuális pénzek)![]() Az internet megteremtette a virtuális világokat, a virtuális világok pedig a virtuális pénzeket. Valószínűleg, aki kitalálta, hogy a virtuális javakat valódi pénzért is lehet árusítani, mára milliárdos lett, akárcsak azok a cégek, amelyek sikerrel adoptálták a 21. század első, igazán új üzleti modelljét. A világ legnagyobb közösségi oldala, a Facebook néhány hete jelentette be, hogy szép lassan kilép az alfa fejlesztői státusból Credits nevű szolgáltatása, amelynek segítségével a felhasználók valódi pénzért egyetlen helyen vásárolhatják meg a közösségi oldalon futó virtuális játékaikhoz szükséges krediteket. A Facebook persze nem ingyen teszi mindezt, az így befolyt összeg 30 százalékát zsebre tenné, s csak a maradék 70 százalékot osztaná szét az oldalain futó játékok fejlesztői között.
Virtuális „aprópénz"
A Facebook ugyanis eddig ingyen és bérmentve engedélyezte külső fejlesztőknek, hogy játékokat tegyenek közzé több mint 400 millió felhasználója számára. Csakhogy a fejlesztők hamar megtalálták az üzleti lehetőséget a hatalmas felhasználótáborral rendelkező ingyenes játékok piacán, és elkezdték kemény dollárokért árulni az előremenetelt megkönnyítő és megédesítő virtuális kreditjeiket. Így aztán az ember most már valódi pénzért (is) vásárolhat magának aratógépet, haleledelt vagy fegyvereket a közösségi oldalakon naponta több tízmilliók által játszott játékokhoz.
A valós életben semmi előnnyel nem kecsegtető virtuális pénzek árusítása hatalmas biznisznek bizonyult. A ThinkEquity elemzése szerint a virtuális pénzek piaca a 2009-es állapotokhoz képest 2012-re megnégyszereződik, elérheti az évi 3,6 milliárd dollárt. Ennek nagy részét, körülbelül 60 százalékát a közösségi oldalakon futó játékok birtokolják majd, ha ennek csak 30 százalékát csapolja le a Facebook, már azért az apróért is érdemes lehajolni.
Stabilizáció játékokkal
Ez persze nem csak a több mint félmilliárd dollár bevétel miatt lenne jó a Facebooknak, hanem mert a csak hirdetésekre támaszkodó üzleti modelljét stabilizálni tudná. A korábbi játékmodellek ugyanis épp a gazdasági válság miatt ítéltettek halálra: a felhasználók egyre kevésbé vették meg a 35 euró feletti áron vesztegetett eredeti játékokat, az ingyenes online játékok pedig épp az egyetlen bevételi forrásuk, a reklámok ritkulása miatt tűntek el a süllyesztőben.
Az ingyenes online játékokban valós pénzért szerezhető előnyök üzleti modellje nem mai ötlet, de alig egy-két éve vált a piac meghatározó bevételi forrásává. A VG Market tavalyi felmérése alapján a számítógépes játékosok 58 százaléka vásárolt ingyenes játékokhoz kiegészítőket pénzért, míg mögöttük messze lemaradva járnak azok, akik az olyan, sok játékost tömörítő online játékokra (MMO-k) költenek, mint amilyen a szakma koronázatlan királya, a World of Warcraft. A felmérés szerint a játékosok a legtöbbet virtuális pénzre költenek, majdnem két és félszer annyit, mint virtuális fegyverekre. Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
eberendre - 00:26 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
eberendre - 00:23 Nem babra megy a játék
eberendre - 00:17 Egy nyelvet beszélünk?
eberendre - 00:11 Alkotmánybírósághoz fordul a DLP (Megszavazta a képviselőház az új választási rendszert)
eberendre - 00:07 Kövér László ne kampányoljon
eberendre - 23:35 Mérgezett alma
hallo - 23:35 Mi, hol, mikor?
hallo - 23:22 Medve vagy ember?
eberendre - 23:20 Könnyebben jutunk gyógyszerekhez (Elektronikus receptek a láthatáron) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
