Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. március 10., szerda: Magazin Hoffmann Géza (Mementó)![]() Hetven esztendővel ezelőtt helyezték örök nyugalomra Budapesten az erdővidéki szénbányászat jeles mérnök igazgatóját, a közíró, függetlenségi párti politikus Hoffmann Gézát, aki több évtizeden át Barót-vidék társadalmi életének meghatározó egyénisége volt. 1871-ben született Selmecbányán, és az ottani bányászati akadémia oklevelével zsebében lett előbb a borszéki, majd 1900-ban a köpeci szénbánya (Erdővidéki Bányaegylet Rt.) mérnök igazgatója. Nevéhez fűződik a fejtési rendszer korszerűsítése, Csongrád megyéből telepített kubikosokkal külfejtést is nyitott, amit 1916-ig működtetett. Felelős szerkesztője volt a Baróton megjelenő Erdővidék lapnak, állandó munkatársa a Magyar Földtani Intézetnek. Székelyföld kincsei című tanulmánya Sepsiszentgyörgyön (1901) és Baróton jelent meg (1909). Szabad idejét a falusi közművelődés szervezésére fordította. Pályamunka című, háromfelvonásos színművét a sepsiszentgyörgyi Kossuth Könyvnyomda Rt. adta ki 1911-ben. Az impériumváltozás szakmai pályáját megtörte. Köpeci kúriáját eladta, Nagyajtára költözött, onnan irányította a Kakas-pataki (Középajta) bányafeltárást. 1921-ben Budapestre repatriált. Emlékét — rokonsági kapcsolat révén — a sepsiszentgyörgyi és kovásznai Gazda és a marosvásárhelyi Benedek család őrzi. Szerző: Kisgyörgy ZoltánCikk megjelenítése: 709Olvasóink értékelése: 4.75Szavazatok száma: 4Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
eberendre - 00:26 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
eberendre - 00:23 Nem babra megy a játék
eberendre - 00:17 Egy nyelvet beszélünk?
eberendre - 00:11 Alkotmánybírósághoz fordul a DLP (Megszavazta a képviselőház az új választási rendszert)
eberendre - 00:07 Kövér László ne kampányoljon
eberendre - 23:35 Mérgezett alma
hallo - 23:35 Mi, hol, mikor?
hallo - 23:22 Medve vagy ember?
eberendre - 23:20 Könnyebben jutunk gyógyszerekhez (Elektronikus receptek a láthatáron) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
