Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. március 10., szerda: Pénz, piac, vállalkozás Hitelalap hátrányos helyzetűek vállalkozásainak (Miniszteri jóváhagyás Brüsszelben)Az európai uniós tagországok miniszterei véglegesen jóváhagyták a mikrohitelezést segítő európai uniós pénzügyi eszköz létrehozásáról szóló jogszabályt. Az EU-intézmények között kötött megállapodás értelmében az unió ettől az évtől négy éven át összesen százmillió eurót biztosít a hátrányos helyzetű emberek vállalkozásainak, illetve foglalkoztatásának támogatását célzó hitelkeretre. Nemzetközi pénzügyi intézmények, illetve a kereskedelmi bankok hozzájárulását is figyelembe véve az eszköz összesen félmilliárd eurós hitel kihelyezését teheti lehetővé négy év alatt. Korábbi közlések szerint a keretből néhány hónapon belül megindulhat az első hitelek folyósítása. A témában illetékes biztos, Andor László szerint több százezer vállalkozó juthat forráshoz az uniós eszköz révén a következő nyolc évben. Az új finanszírozási forrás segíti a foglalkoztatási célok teljesítését, valamint támogatja a társadalmi beilleszkedésre irányuló célok teljesülését is. Különösen fontos, hogy a mikrohitel a nemzetközi gazdasági válság miatt nehéz helyzetbe került embereknek és a sebezhetőbb csoportoknak adhat megélhetési lehetőséget.
Legkésőbb 2010 második felére az EU valamennyi tagországában működni fog az új finanszírozási lehetőség. Ahol máris működik mikrohitelezéssel foglalkozó nemzeti intézmény, ott az eszköz gyakorlati bevezetése gyorsabb lesz.
Az uniós tagországok munkaügyi miniszterei elfogadták azt az irányelvet is, amely uniós szinten kiterjeszti a dolgozóknak járó szülői szabadságot, és ösztönzi, hogy az apák is nagyobb arányban használjanak fel belőle. Jóváhagyták azt a jogszabályt is, amelynek célja az egészségügyi ellátásban előforduló, éles vagy hegyes eszközök által okozott sérülések megakadályozása. Világszerte évente több mint egymillió ilyen eset fordul elő egészségügyi szakemberek becslése szerint. Az új irányelv egyebek mellett az egészségügyi alkalmazottakat és családjukat védi jobban, valamint segít abban is, hogy csökkenjenek az egészségügyi intézmények sérülésekből származó terhei.
Első olvasatban elfogadták azokat a jogszabálytervezeteket is, amelyek javítják az úgynevezett önfoglalkoztató dolgozók, valamint a férjüket munkájában is segítő, de ma még sokszor nem kielégítő szociális védettséget élvező feleségek, élettársak (például gazdafeleségek) szociális védelmét. (MTI—i.) Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
eberendre - 00:26 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
eberendre - 00:23 Nem babra megy a játék
eberendre - 00:17 Egy nyelvet beszélünk?
eberendre - 00:11 Alkotmánybírósághoz fordul a DLP (Megszavazta a képviselőház az új választási rendszert)
eberendre - 00:07 Kövér László ne kampányoljon
eberendre - 23:35 Mérgezett alma
hallo - 23:35 Mi, hol, mikor?
hallo - 23:22 Medve vagy ember?
eberendre - 23:20 Könnyebben jutunk gyógyszerekhez (Elektronikus receptek a láthatáron) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||