Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. március 10., szerda: Pénz, piac, vállalkozás Pontosításra szorul a könyvelési törvényÉrtetlenséget és kisebb pánikot váltott ki a közelmúltban az a törvénytervezet, amelynek indítványai a könyvelési fegyelem megszilárdítását célozzák. Gheorghe Ialomiţeanu brassói D-LP-képviselő kezdeményezése az 1991/82-es könyvelési törvény módosítását tervezi oly módon, hogy szabályozza az osztály (compartiment) fogalmát. Eszerint egy vállalat könyvelési osztályának minimálisan két személyből kell állnia, akik közül az egyiknek értelemszerűen az ellenőrzést kell ellátnia. Debreczeni János, a Könyvviteli Szakértők és Hites Könyvelők Testülete (CECCAR) Kovászna megyei fiókjának elnöke szerint ezt azért lenne fontos szabályozni, mert a legtöbb esetben takarékossági szempontból, esetenként pedig tudatlanságból fakadóan a cégek szakirányú képzettséggel nem rendelkező, részmunkaidőben alkalmazott könyvelővel ellenjegyeztették a könyvelői mérleget. Megyei szinten ez ugyan nem jelent többet tizenhat-tizenhét esetnél, országos szinten viszont olyan is előfordult, hogy közgazdász hetven cég mérlegét is ellátta aláírásával. A kezdeményezés nyilvánosságra kerülésekor az az értelmezés váltott ki kisebb pánikot, miszerint valamennyi cégnek kötelező lesz két könyvelőt alkalmaznia. Ezt a tévhitet tartja fontosnak eloszlatni Debreczeni János, aki szerint csak az állandó képzésben részt vevő könyvelői szakértők szolgálatainak igénybevétele biztosíthatja a cégek számára a szakmai biztonságot, illetve e piaci szegmensben megnyilvánuló szürkegazdaság visszaszorítását. Szerző: Csinta SamuCikk megjelenítése: 985Olvasóink értékelése: 4Szavazatok száma: 4Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. március 10., szerda 09:39
polgar 70 hozzászólás Bla bla bla,mellébeszélés a " tévhit" még mindig nincs eloszlatva ezzel a magyarázattal,már amennyire magyarázatnak lehet ezt nevezni kedves Debreczeni úr.Szerintem,válalkozó lévén jómagam is, nem a cégeket kellene ilyen dolgokra kényszeríteni, hanem azokat a közgazdászokat szabályozni egy picit akik 70 cég mérlegét is képesek aláírni,megjegyzem nem kevés pénzért,mert azzal amint a nyilatkozatából is érthető ön sem ért egyet, hogy egyetlen közgazdász, legyen az akármilyen "expert" is, képes lenne átlátni és átvizsgálni 70 cég mérlegét.Honnan tudhatná a cégvezető, hogy hány mérleget ír alá az illteő közgazdász? És tényleg miért kellene főallásban 2 könyvelő egy kisválalkozásnak például?
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
eberendre - 00:26 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
eberendre - 00:23 Nem babra megy a játék
eberendre - 00:17 Egy nyelvet beszélünk?
eberendre - 00:11 Alkotmánybírósághoz fordul a DLP (Megszavazta a képviselőház az új választási rendszert)
eberendre - 00:07 Kövér László ne kampányoljon
eberendre - 23:35 Mérgezett alma
hallo - 23:35 Mi, hol, mikor?
hallo - 23:22 Medve vagy ember?
eberendre - 23:20 Könnyebben jutunk gyógyszerekhez (Elektronikus receptek a láthatáron) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||