hirdetés Tartalom
2012. február 4., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. március 10., szerda: Világfigyelő Dobozolt korrupció (Határhelyzetek)Erdélyi magyar ember az utóbbi időben félve nyomja meg a tévé távirányítóján a keresőgombot, és eleve borzongva pillant bele a magyarországi lapokba, mert ezekről a helyekről tódul szembe vele a mindent elárasztó korrupció bűze. Esztendőkkel ezelőtt volt még egy hátborzongatóan hasonló, utálkozást kiváltó állapot, amikor, ellenkező előjellel üvegzseb törvénnyel, testnyilás-vizsgákkal — ekkor tanultuk meg, hogy másképp ne nevezzem a vaginavizsga helyett használt erősen eufemisztikus kifejezést —, szóval hat-hét évvel ezelőtt a Fidesz-közeliek korrupciós ügyei után matattak még ama bizonyos testi részek körül is, Lévai Anikó szőlőhegyein számolták a szőlőtőkéket és a seregélyeket, az Orbán-bányák mészkövét égették a közismert ,,sikerrel" és eredménnyel.
Most ennek a szánalmas időszaknak a fordítottja következett be: a rendőrség és az igazságszolgáltatás sorra-szerre kapja el a valóságos bűnszövetkezetekbe szervezett kifizetőhelyek, a szocialista ifjúsági szervezetek és alapítványok (a Zuschlag János nevéhez fűződő) machinációit, és éppen ezekben a napokban a bikanyakú Hagyót fogják szarván, amint a BKV-botrányok hőse a pénzszerző viadalt vezényli. Hagyó nem hagyná magát, de a néhány hónappal ezelőtt még őt kitüntetők (Demszky) is kihátrálnak mögüle, s a láthatóan a tét erkölcsi súlya alatt megtört Balogh Zsolt, a BKV-nál működtetett pénzszivattyú egyik tömlője, miután feleségével egyeztetett a rendőrségen, önként jelentkezett, és feladta magát.
Az undor környékezi az embert, amikor a 15 millió forint kenőpénz fészkeként használt mobiltelefonos doboz útjáról hall, vagy amikor Hagyó ,,barátságosan" nyakon fogva instruálja áldozatát, hogy hol, mikor, hogyan és mennyi pártkenőpénzt kell felhajtania.
Hagyó, persze, mindent tagad.
A rendőrség és a törvényszék, a bírák, úgy tűnik, ők is megelégelték azt, ami a jelenlegi országvezetésben zajlik.
Eközben az elköszönő leköszönők holokauszttagadósdit játszanak, s a kommunizmus bűneit fényezik, ismét Balatonőszöddel böszméskednek, a rosszul kötött MDF-kötet lapjaira hull szét, az SZDSZ szétesőben, akárcsak az ország.
A zűrzavar óriási, amelynek habja hozzánk is át-átspriccel egy-egy meghívás erejéig, mint például a jó Aczél Endre kriptokomcsi nagyváradi könyvbemutatója esetében.
A kérdés az, hogy április 11-én a magyar választók képesek lesznek-e tiszta vizet önteni a pohárba. Szerző: Sylvester LajosCikk megjelenítése: 852Olvasóink értékelése: 4.64Szavazatok száma: 14Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. március 10., szerda 08:45
hobi 33 hozzászólás Ennel meg az a gusztustalanabb mikor nap mint nap a szemedbe otlik a panikba esett szocik media birodalmabol szembeomlo Orban ellenes mocsok...mintha ok kormanyoztak volna 8 evig..
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
dinibacsi - 16:26 Megszámláltattunk, és híjával találtattunk
BartSimpson - 16:16 Megszámláltattunk, és híjával találtattunk
dinibacsi - 16:15 Taktikázik az RMDSZ
savoy66 - 16:11 Megszámláltattunk, és híjával találtattunk
guzifelcsi - 16:05 Málnás élne lehetőségeivel (Beszélgetés Kasléder József polgármesterrel)
templombajaro - 15:50 Málnás élne lehetőségeivel (Beszélgetés Kasléder József polgármesterrel)
nemethzoltan - 14:57 Aggódnak a pártvezetők
nonsens1 - 14:49 Süllyed a hajó
nonsens1 - 14:13 Hová lettek a magyarok? (Vita a népszámlálásról Kovásznán)
nonsens1 - 13:29 Hírsaláta Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||