hirdetés Tartalom
2012. február 4., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. március 10., szerda: Közélet Az RMDSZ nélkül is megtartják a nagygyűléstAz RMDSZ nélkül is megtartják március 12-én Sepsiszentgyörgyön a székelyföldi önkormányzati nagygyűlést. Az eseményt szervező Ideiglenes Házbizottság elnöke, Farkas Csaba által tegnap kiadott közlemény szerint ,,kötelez a tavaly szeptemberben kijelölt időpont", és fontosnak tartják a korábban bemutatott tervezetek — többek között a magyar nyelv székelyföldi hivatalosításáról szóló dokumentum — mielőbbi elfogadását, ezért megtartják a március 12-i ülést. A szervezők ugyanakkor sajnálattal állapítják meg, hogy az RMDSZ képviselői által javasolt napon, azaz március 8-án sem tudott összeülni a székelyföldi önkormányzati nagygyűlés előkészítésével megbízott, a szövetség és az EMNT által létrehozott bizottság. Kovács Péter ugyanis arról tájékoztatta a Tőkés László által jelölt öt tagot, hogy a bizottság RMDSZ-es tagjai a március 15-i rendezvények méltó megünneplésére készülnek, ezért leghamarabb április első vagy második hetében érnek rá a nagygyűléssel foglalkozni. A házbizottság fontosnak tartja, hogy minél hamarabb közös nagygyűlést szervezzenek, ezért javasolják, hogy a paritásos bizottság ülését április másodikán tartsák. Hozzászólások 2010. március 10., szerda 12:06
bjanos 728 hozzászólás Az RMDSZ nem mer részt venni a kőzős gyűlésen mert kormányon van és ha részt venne onan repűlni e kell ,na lásuk mit jelent az RMDSZ a székelységnek semit nem tesznek az autonomia érdekében de még arra sem képesek hogy március 15 ét kőzősen űnnepelyűk meg .Ez szégyen az rmdsz részéről élyen a husosfazék.
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
nemethzoltan - 17:00 Aggódnak a pártvezetők
dinibacsi - 16:58 Újraindulnak az iskolabuszok
dinibacsi - 16:55 Megszámláltattunk, és híjával találtattunk
BartSimpson - 16:54 Újraindulnak az iskolabuszok
dinibacsi - 16:52 Aggódnak a pártvezetők
mayer - 16:50 Megszámláltattunk, és híjával találtattunk
BartSimpson - 16:50 Elítélték a zongoratanárt
BartSimpson - 16:43 Százezrekkel fogyott a magyarság (Hivatalos adatok a népszámlálásról)
dinibacsi - 16:43 Százezrekkel fogyott a magyarság (Hivatalos adatok a népszámlálásról)
dinibacsi - 16:41 Fogy a magyar Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||