Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. március 11., csütörtök: Húsz év után Írógéprombolás (Határhelyzetek)Húsz éven át mindig átsuhant valami ködös felhő az emlékeimen, midőn azokat a képsorokat elevenítettem fel, amikor az első felszabadító rohamban a népek elfoglalták a pártbizottság épületét, törtek és zúztak. Nemcsak Szentgyörgyön volt ez így, hanem Kézdivásárhely még az itteni dolgokon is túltett, égett a rendőrségi épület és lángoltak a papírmáglyák. Húsz éven át értelmiség- és kultúraellenesnek minősítettem ezt a vandalizmust, és sokakat megsértve lumpenelemeknek tulajdonítottam ezt a munkásmozgalom angliai történetére emlékeztető géprombolást.
Emlékeim között bogarászva utalok is erre, amire megszólal Kiss Alpár unitárius tiszteletes, régi ismerősöm és barátom, s elmondja, hogy az írógépeket nem a rombolás ösztönének a felülkerekedése miatt verték földhöz, hanem a vegzatúra miatt, amiben a 80-as évek derekától részünk volt. Évenként megalázó módon ellenőrzésre kellett vinnünk írógépeinket, és egy stupid, bonyolult szöveget kellett a ránk és gépeinkre felügyelő milicista előtt legépelnünk. Az írógépek földhöz verése mögött tehát nem antiintellektuális indulatokat kell keresnünk, hanem a rendszer, a diktatúra mérhetetlen gonoszsága elleni dühöt.
Eszembe jut, hogy Sepsin dr. Koczka György is ellenőrzésre hozta az Erika írógépét. Lévén már idős ember, az ellenőrző szöveg bepityegtetése nem ment simán. Gépelési hibát hibára halmozott, kezdte elölről, mert mi, boldogtalan megalázottak azt sem tudtuk, hogy az ellenőrzés számára a hibásan gépelt szöveg is információs forrás, mert majdan, amikor a rendszert írógéppel akarjuk megdönteni, éppen a leggyakoribb hibák alapján tudják azonosítani személyünket a lázító szöveg szerzőjével. És az alapján, hogy melyik betűt mekkora intenzitással ütjük le a billentyűzeten. Szóval, Buci bácsi idegileg kikészült az írógép-ellenőrzésen, arca lángvörössé változott, félő volt, hogy agyvérzést kap, és káromkodva a padlóhoz vágta az Erikát. Tánczos százados, az ellenőrzés lebonyolítója rémülten próbálta menteni a helyzetet: nyugodjék meg, doktor úr, nem történt semmi, legépeljük mi azt a szöveget a doktor úr helyett, nyugodjék meg...
Szóval, a baróti unitárius lelkész közbeszólásával helyrebillentette bennem a félresiklott géprombolásos emlékértékeléseket. Húsz év múltán. Mert az írógépek földhöz teremtésével a diktatúrát rombolták. A televíziókészülékek elleni féktelen haragot is az váltotta ki, hogy ezek az utálatos hazugságdobozok éveken át ordították szembe velünk a bennünket megalázó szörnyűségeket. (Mi nyolc évig nem néztünk otthon televíziós adást.) És a papírok megsemmisítése sem az írástudás elleni lázadás volt, hanem a hazugság, a besúgás, a feljelentésesdi elleni fékezhetetlen indulat.
Kiss Alpár tiszteletes úr pillanatok alatt átrendezte az emlékeimet, mert Koczka Buci bátyánk zsigereibe már beépült az az indulat, ami aztán ’89 decemberének végén tömegjelenséggé vált, lázadás volt ez a javából, nem az írógépek, hanem ezeknek a diktatúra szolgálatába fogott szerepe ellen. Szerző: Sylvester LajosCikk megjelenítése: 722Olvasóink értékelése: 4.86Szavazatok száma: 7Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
zombi - 03:21 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
eberendre - 00:26 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
eberendre - 00:23 Nem babra megy a játék
eberendre - 00:17 Egy nyelvet beszélünk?
eberendre - 00:11 Alkotmánybírósághoz fordul a DLP (Megszavazta a képviselőház az új választási rendszert)
eberendre - 00:07 Kövér László ne kampányoljon
eberendre - 23:35 Mérgezett alma
hallo - 23:35 Mi, hol, mikor?
hallo - 23:22 Medve vagy ember?
eberendre - 23:20 Könnyebben jutunk gyógyszerekhez (Elektronikus receptek a láthatáron) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||