Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. március 11., csütörtök: Közélet Konferencia a válságértékelésrőlKözel száz háromszéki és környékbeli vállalkozó vett részt a Fejlessze vállalkozását vissza nem térítendő támogatásokkal! elnevezésű tegnapi konferencián, amelyet a Kovászna Megyei Kis- és Középvállalkozók Egyesülete (Asimcov) és Kovászna Megye Tanácsa rendezett a sepsiszentgyörgyi vállalkozói inkubátorházban. A konferenciát megnyitó Tamás Sándor háromszéki önkormányzati elnök ismertette azokat a több millió eurós projekteket, amelyek már kedvező elbírálásban részesültek. Ezek közül a legnagyobb 15,5 millió eurós infrastrukturális beruházást céloz, és az önkormányzat évi költségvetésével egyenlő. Az elnök ugyanakkor felhívást is intézett a vállalkozókhoz a projektek megvalósításában való részvételre.
Ioan Cezar Corâci, a Romániai Gyáriparosok Egyesületének elnöke keményen fogalmazott: egyre többen pontot tesznek a gazdasági válság végére, Romániában azonban még nem tudni, hányadán is állunk. Szerinte a válság szociális hatásai csak most következnek, és a hétszázalékos növekedésről a hétszázalékos államháztartási hiányra való átbillenés tényét sem szabad figyelmen kívül hagyni. A válság után már semmi sem lesz olyan, mint korábban volt, jelentette ki, az elkövetkezőkben a minél nagyobb hozzáadott értéket megvalósító termelés veszi át a papíralapú gazdaság helyét.
A konferencián Vajda Lajos, az Asimcov ügyvezető igazgatója a támogatási programoknak a megye gazdasági életében játszott szerepéről, a hatékony partnerségekről beszélt. A Központi Régiófejlesztési Ügynökség vezérigazgatója, Simion Creţu a Regionális Operatív Programról tartott ismertetőt, a kis- és középvállalkozóknak szánt kormányprogramokat Dan Bordei igazgató ismertette. A versenyképesség növelése volt az információs társadalom kialakulását elősegítő szervezet (AMPOSCCE) tanácsosa, Mihaela Boboc témája, míg Fodor Ferenc, a Kovászna Megyei Vidékfejlesztési és Halászati Kifizetési Ügynökség osztályvezetője az Országos Vidékfejlesztési Program elemeiről tartott előadást.
Az összejövetelen bejelentették, hogy az Asimcov a Romániai Gyáriparosok Egyesületének tagja lett. Szerző: Csinta SamuCikk megjelenítése: 972Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 1Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
zombi - 03:21 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
eberendre - 00:26 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
eberendre - 00:23 Nem babra megy a játék
eberendre - 00:17 Egy nyelvet beszélünk?
eberendre - 00:11 Alkotmánybírósághoz fordul a DLP (Megszavazta a képviselőház az új választási rendszert)
eberendre - 00:07 Kövér László ne kampányoljon
eberendre - 23:35 Mérgezett alma
hallo - 23:35 Mi, hol, mikor?
hallo - 23:22 Medve vagy ember?
eberendre - 23:20 Könnyebben jutunk gyógyszerekhez (Elektronikus receptek a láthatáron) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||