Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. március 12., péntek: Nyílttér Ki ez a Gálfalvi Zsolt?Rég nem látott név jegyezte írást böngészek az Erdély.ma internetes portálon. Csodageneráció a címe, és Gálfalvi Zsolt írta. Természetesen, az első sorok után, melyek a múlt század nyolcvanas éveiben születettek zaklatott gyermekkoráról és reménytelenségéről szól, rájöttem, ez a Gálfalvi Zsolt nem az, akire én gondoltam. Ez egy fiatalember, a másik 1933-ban született, 1955-ben már elvégezte a kolozsvári Bolyai Egyetem magyar nyelv és irodalom szakát, az Utunk, az Igaz Szó, A Hét munkatársa, rovatvezetője, mi több, főszerkesztője is volt, és a hatvanas években a Marosvásárhelyi Állami Színház igazgatója. 1989 után részt vállalt az RMDSZ megalapításában, ő a Romániai Magyar Pen Club elnöke, a Romániai Írószövetség igazgató-tanácsának tagja.
A nyolcvanas években született másik Gálfalvi Zsoltnak tehát legalább a nevét illenék ismernie, s tudnia: az már foglalt. S egyetlen betűvel jeleznie kellene ezt a másságot. Mert így szokás. Ahogyan például Hegedűs D. Géza színművész vagy Köntös-Szabó Zoltán író cselekedett (és a példák megszámlálhatatlanok), amikor pályára lépett.
Kis múltismeret és -tisztelet talán abban is segítené a ,,csodageneráció" Gálfalvi Zsolt nevet viselő tagját, hogy felismerje: gyermekeinek jövője nem olyan reménytelen, amilyennek látja és láttatja. Szerző: Simó ErzsébetCikk megjelenítése: 1958Olvasóink értékelése: 1.84Szavazatok száma: 38Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. március 12., péntek 10:13
galfalvizsolt 1 hozzászólás Micsoda cím! Ki ez? Nem engedem meg Önnek asszonyom ezt a hangnemet. Nincs joga hozza. Máskülönben minden frusztrált firkász aki az idősebb Gálfalvi nevét félti, annak üzenem, hogy EZ A NEVEM! És attól a pillanattól, hogy hivatalosan és anyakönyvileg is Gálfalvi Zsolt vagyok, hát használom is.Jogosan! Önök meg vergődnek, jogosan! A következő korrekciót nem az Önök kielégítésére (sic!), hanem saját érdekemben teszem. Íme, hogy többet ne könnyezzék meg a nagy Gálfalvi nevét, az enyémet mától Gálfalvi G. Zsoltként publikálom. Talán elég lesz ez, ahhoz, hogy ne keverjenek minket.
Köszönöm az érdeklődést amit irántam tanúsított, remélem nem fogom bemocskolni a másik GZS nevét pályakezdő műveimmel.De ahelyett, hogy Ön unalmában azon gondolkodjon, hogyan gáncsoljunk el egy szárnyait éppenhogy csak bontogató publicistát, inkább arra törekedne, hogy segítse a tevékenységét. Dehát székely mentalitás... Szép napot kívánok! GÁLFALVI G. ZSOLT 2010. március 12., péntek 11:04
veghorsolya 1 hozzászólás Kedves Erzsébet!
Keresem az ön cikkének célját, értelmét, mondanivalóját, de nem találom. Felesleges piszkálódást, okoskodást vélek megbújni mögötte. Mi ebből a tanulság mindannyiunknak? Ha valaki (bárki!) érdemleges munkája révén ismertté vált egy adott név alatt, a későbbi születésű, ugyanezt a nevet viselő személyek meg lettek fosztva nevük használati jogától? Az inkriminált Gálfalvi Zsolt talán abban téved, hogy irói szárnyait próbálgatja? Vagy, hogy (még) nem rendelkezik az idősebb Gálfalvi Zsolt tiszteletreméltó múltjával? Vagy abban, hogy nem ismeri az idősebb Gálfalvi Zsoltot és munkásságát? Bár ez csupán az ön feltételezése, melynek alapja annyi, hogy ugyanazzal a névvel jegyezte írásait. Netálán az zavarja, hogy az ifjabb publicista felhősnek látja a számítógépen és televízión nevelkedett generációk jövőjét? Hogy mindez társadalmi értékrendbeli változást hozott a fiatalabbak számára (és nem csak), csak az nem látja akinek nincs szeme, de talán annyiban egyetérthetünk, hogy gyermekeink jövője valóban nem teljesen reménytelen. Valószínüleg az ifjabb publicista írása nem megfeleltethető a magas irodalom egyetlen műfajának sem. Ettől függetlenül, úgy gondolom, egy szimpatikus írás született és van benne meggondolandó, átértékelendő, akár arra vonatkozóan is, hogy hogyan neveljük gyermekeinket; ami igaz az igaz, egy kis nosztalgiával vegyítve. De miért ne nosztalgiázhatna akár egy huszonéves is?! Tisztelettel, Végh Orsolya 2010. március 12., péntek 14:33
Marcsdor 23 hozzászólás Kedves Gálfalvi G.Zsolt !
Dehogy akarok a Simó Erzsi védőügyvéde lenni - különben sincs szüksége rá! -,csupán egyszerű közemberként reflektálok az Ön levelére: - a cikknek sem tartalmában,sem hangnemében nem találok semmi sértőt,viszont az Ön hozzászólásában annál inkább... - az ifjú (kezdő?) tollforgatónak is illik ismernie a magyar helyesírási szabályokat még akkor is,ha a központozás gátat szabna a túláradó háborgásnak. Hát csak ennyi ... 2010. március 12., péntek 19:21
gergoillyes 1 hozzászólás Kedves Marcsdor!
Dehogy akarok Gálfalvi G.(?) Zsolt védőügyvédje lenni - különben sincs szüksége rá -, csupán egyszerű olvasóként reflektálok az Ön hozzászólására: - Simó Erzsébet cikkét tartalmában és stílusában is sértőnek érzem. Sértőnek arra a pár ezer emberre, aki kellemes, nosztalgikus érzéssel állt fel a képernyő elől, amikor elolvasta Gálfalvi G. Zsolt Csodageneráció című írását. Sértőnek arra a generációra (nem csak a nyolcvanas évek szülöttei), aki nem illeszthet annyi címet a neve után (vagy elé), mint Gálfalvi Zsolt (akinek munkássága vitathatatlanul tiszteletet érdemel!), így csupán saját nevével jár-kel a világban és téved a hihetetlenül színvonalas romániai magyar sajtó „vadászmezőire”. Sértőnek arra a fiatalemberre, aki azt olvasta a neve mellett, hogy: KI AZ? - a tapasztalt újságírónak is illik helyén kezelnie a hasonló próbálkozásokat Tisztelettel, Illyés Gergely (szerencse, hogy szüleim nem kereszteltek Gyulának, most nem tudom milyen módosításokkal írhatnám alá)
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
zombi - 03:21 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
eberendre - 00:26 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
eberendre - 00:23 Nem babra megy a játék
eberendre - 00:17 Egy nyelvet beszélünk?
eberendre - 00:11 Alkotmánybírósághoz fordul a DLP (Megszavazta a képviselőház az új választási rendszert)
eberendre - 00:07 Kövér László ne kampányoljon
eberendre - 23:35 Mérgezett alma
hallo - 23:35 Mi, hol, mikor?
hallo - 23:22 Medve vagy ember?
eberendre - 23:20 Könnyebben jutunk gyógyszerekhez (Elektronikus receptek a láthatáron) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||