hirdetés Tartalom
2012. február 4., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. március 15., hétfő: Sport Egy első és egy harmadik hely (Asztalitenisz)A Beszterce Kupa nemzetközi asztalitenisz-versenyen vettek részt a Dobolyi Aladár vezette kézdivásárhelyi versenyzők. A rendezvény rangját emelte a nyolc részt vevő ország — Ausztria, Szerbia, Montenegró, Szlovákia, Ukrajna, Magyarország, Csehország és természetesen Románia. Ebben a rendkívül erős mezőnyben is derekasan helytálltak Dobolyi Aladár tanítványai. A Kanabé Szilárd, Bálint Zsolt összetételű ifjúsági csapat az első helyen zárta korosztálya csapatversenyét, az újoncok viadalán a Sükösd Roland, Daniel Sângeorzean (Kézdivásárhely, Beszterce) összetételű csapat a harmadik helyet szerezte meg. Következtek az egyéni versenyek. Kanabé a nyolc között búcsúzott a küzdelemtől, Sükösd a főtáblára jutott, s ott állt meg, így aztán maradtunk a csapatverseny serlegével, érmével. A hét végén A-osztályos forduló lesz Craiovan, ahol a házigazdák mellett asztalhoz állnak Temesvár, Arad és Kézdivásárhely együttesei. A kicsik Székelyudvarhelyen vendégszerepelnek a Hargita Kupa vetélkedőjén. Ide is, oda is sok sikert kívánunk! (á) Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
dinibacsi - 16:52 Aggódnak a pártvezetők
mayer - 16:50 Megszámláltattunk, és híjával találtattunk
BartSimpson - 16:50 Elítélték a zongoratanárt
BartSimpson - 16:43 Százezrekkel fogyott a magyarság (Hivatalos adatok a népszámlálásról)
dinibacsi - 16:43 Százezrekkel fogyott a magyarság (Hivatalos adatok a népszámlálásról)
dinibacsi - 16:41 Fogy a magyar
nemethzoltan - 16:38 Százezrekkel fogyott a magyarság (Hivatalos adatok a népszámlálásról)
BartSimpson - 16:37 Aggódnak a pártvezetők
dinibacsi - 16:31 Megszámláltattunk, és híjával találtattunk
BartSimpson - 16:28 Fogy a magyar Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||