Meggyőződésem, nincs! Ha ők a mieink — mert azok!!! —, akkor nyugodtan vallhatjuk magunkénak ugyanúgy sportnagyságainkat, hogy a csak a legnagyobbakat említsem: Szabó Katit, Balázs Jolánt, Szabóné Orbán Olgát, Jeneiné Gyulai Ilonát, Stahlné Jencsik Katalint, Szabóné Lázár Rékát, Kicsid Gábort, Nagy Irént, Ugron Jozefinát, Radó Ilonát, Derzsi Edét... akik eredményeikkel öregbítették a magyar nemzet hírnevét, akik bár az anyaország határain túl éltek, sportoltak, nevükkel igazolták együvé tartozásunkat. Kötelességünk tehát, hogy adott pillanatban megemlékezzünk az anyaországi és a határokon túl élő legnagyobbjainkról, eredményeik elismerésével fejet hajtsunk előttük, s méltóképpen tiszteljük nagyságukat.

Holnap lesz száz éve, hogy Jászberényben megszületett (1910. március 16.) — vívócsaládban, hiszen édesapja is vívó volt — Gerevich Aladár, minden idők legeredményesebb magyar olimpiai versenyzője, hat olimpiai játék résztvevője, és mindeniken aranyérmes (egyen, a második londonin kétszeres), közben nyert egy ezüst- s két bronzérmet is — és ne feledjük, pályafutása során kimaradt két olimpia (1940 és 1944), amikor ereje teljében volt; kilencszeres világbajnok, kétszeres világbajnoki ezüstérmes, négyszeres Európa-bajnok, na meg harmincnégyszeres magyar bajnok. Ilyen kollekció után szinte nem is kell tovább „ragozni" Gerevich Aladár nagyságát, de azért úgy érzem, jó, ha még elmondom, felesége, Bogáthy Bogen Erna szintén nyert olimpiai bronzérmet női tőrben (1932), világbajnoki aranyat, háromszor Európa-bajnokit és egyszer Európa-bajnoki ezüstöt, fiuk, Pál a két olimpiai bronz (1972 és 1980) mellé nyert még négy világbajnoki arany- és két ezüstérmet. Ilyen sikersorozat után csak logikus, hogy 1988-ban megkapta a Nemzetközi Olimpiai Érdemrend ezüstfokozatát. Elvitathatatlanul kivételes technikája volt, remek fizikuma, s az ezekre épült elegáns vívása messze-messze kiemelte kora mezőnyéből. Igazi egyéniségére vall, hogy amikor megkérdőjelezték indulását az 1960-as római olimpiára, azzal érvelve, hogy már idős, ötvenéves, kihívta a fiatalokból álló kardcsapatot, és mindenkit legyőzött. Nem volt más, mit tenni, nevezték. És megszerezte hetedik olimpiai aranyérmét.

Olimpiai érmei: 1932 — arany (kardcsapat), 1936 — arany (kardcsapat), bronz (kard, egyéni) 1948 — 2 arany (kardcsapat és kard, egyéni), 1952 — arany (kardcsapat), ezüst (kard, egyéni), bronz (tőrcsapat), 1956 — arany (kardcsapat), 1960 — arany (kardcsapat).

Világbajnoksági érmei: 1937 — arany (kardcsapat), 1951 — 2 arany (kardcsapat és kard egyéni), 1953 — arany (kardcsapat), bronz (tőrcsapat), 1954 — arany (kardcsapat), bronz (tőrcsapat), 1955 — 2 arany (kardcsapat és kard egyéni), 1957 — arany (kardcsapat), 1958 — arany (kardcsapat).

Európa-bajnoksági érmei: 1931 — arany (kardcsapat), 1933 — arany (kardcsapat), 1934 — arany (kardcsapat), 1935 — 2 arany (kardcsapat, kard egyéni), bronz (tőrcsapat).

1991. május 14-én hunyt el. Megpihent teste a Farkasréti temetőben alussza örök álmát.