Ennek hiányában képtelenség lett volna még elképzelni is, hogy a sokszázados történelmünkben is bámulatra méltó 1848. őszi és 1849 első felének meg nem alkuvásos ellenállási cselekedeteire — amelyeket másfél száz év múltán ma a március 15-i nemzeti ünnepbe sűrítünk — egyáltalán sor kerülhetett volna. Nem véletlen, hogy Egyed Ákos akadémikusnak és tanítványainak kutatásai az utóbbi évek során 1848/49 értékelését a társadalom minden rétegének akaratát és cselekvését egyesítő háromszéki önvédelmi harc sikeres megszervezésének tanulságai tanulmányozására irányítják.

Az történt ugyanis, hogy a háromszéki lakosságot is mélyen megosztó társadalmi ellentétek, a nemesek, a katonarészen való székelyek, a jobbágyok és zsellérek közötti ellenérdekek kezdetben visszafogták a szabadságharcos cselekedetektől az embereket. Gyökeres változás akkor állt be, amikor a szabadelvű nemesség radikális elemei a pesti és kolozsvári hírekre mintegy kétszázan összegyűltek Alsócsernátonban, és az erdélyi diéta döntését megelőzve megfogalmazták a magyar honnal való egyesülés szükségességének elvét (az uniót), a közteherviselést, az egyenlő polgári és vallási szabadságot, eldöntötték azt, hogy ha mennek, akkor együtt mennek a harcba nemesek, katonák és jobbágyok, a lakosságra hatalmas terheket rovó kényszerű katonaság helyett megszervezik a nemzetőrséget, és megszüntetik a robotkötelezettséget.

Ahol, mint Csíkban is, ez a közteherviselésen alapuló összefogás nem jöhetett létre, a térség osztrák katonai felügyelet alatt maradt, s a csíki hazafias érzelmű férfiak sokasága a háromszékieket támogatta az év novemberében és decemberében sorra kerülő önvédelmi harcokban. A két megye közötti ilyen jellegű ellentéteket Bem Erdélyt felszabadító hadjárata szüntette meg.

Több mint százhatvan év távlatából kockázatos dolog mai harcainkhoz muníciót keresni, de megkerülhetetlen az a tény, hogy mai önvédelmi küzdelmeinkben is — mint amilyen az autonómia — a siker elengedhetetlen feltétele a magyarság összefogása pártállásra vagy pártszimpátiákra való tekintet nélkül. Azok a félforcsokú kis- és nagygyűlések, amelyeknek tanúi vagyunk, azonkívül, hogy egy-egy témát napirenden tartanak, kétséges, hogy vezethetnek-e valamilyen eredményhez.

Egy dologra viszont az 1848/49-es hagyományok jegyében érdemes felfigyelnünk: Háromszék most is képes együtt ünnepelni és cselekedni. Ezt jelzi az RMDSZ, az MPP és az EMNT szónokai révén az együttes ünneplés.