Lovasparádé Kovásznán

A piros-fehér-zöld és székely zászlók alatt vonuló, több száz méterre elnyúló oszlop derékhadát az iskolások alkották, előttük a város és az intézmények elöljárói haladtak. A patakpartról a központi térre beforduló nagyszámú felvonulót a központban oly sok helybeli fogadta, hogy méltán elmondható: jól vizsgázott idén is a közvélemény mozgósító ereje, miként a szervezők is kitettek magukért. Egy ekkora városban a pár ezer ünneplő impozáns számnak minősül.

A zenét végig a Kelemen Szilárd vezette barátosi fúvószenekar szolgáltatta, a kezdeti indulók után a Szózat következett a férfikórus előadásában. Bukovinszky-Csáki Miklós református lelkipásztor beszédét ama igére építette, mely szerint „az Úr pedig lélek, és ahol az Úrnak lelke, ott a szabadság", arra buzdítván hallgatóságát, hogy a kollektív szabadságban és vallásosságban keresse az igazi szabadságot. A szónokverseny idei nyertese, Demes Anna diáklány beszédében szintén az összefogásra hívott fel, s szavait azzal zárta: „Nincs haza nemzet nélkül, nincs gyökér tápláló talaj nélkül." Az ünnep főszónokaként dr. Cziprián Kovács Loránd, a Babeş—Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi részlegének docense a márciusi ifjak 12 pontjára reflektálva azok mai vetületéről beszélt, egy felelősebb magyar képviseletre és politizálásra híva fel. Ezt követően Kovács Gábor római katolikus esperes a népének hazát teremtő Szent István példáját idézte, majd a pilinkélő hóban kezdetét vette a kultúrműsor, melyet az Antal Ernő vezette férfidalárda, a Horváth Júlia vezette tanulócsoport és a Kőrösi Csoma Sándor Diákszínpad (rendező Molnár Já­nos) adott elő. Emlékezetes marad, ahogy a szakadni kezdő hóban hangzott el a diákok szavalatában az eskü: „Rabok tovább nem leszünk!", s ahogy a viharrá erősödő hózáporban a tömeg elénekelte a himnuszt, majd átvonult a református templomkertbe megkoszorúzni a ’48-as emlékművet.