A jelképes tizenkettő

Március 15. a szabadság és a szabadság utáni vágy jelképe, a szabadság pedig olyan, mint a napfény — mondták. A műsort betanító pedagógusok nyilván nem véletlenül választottak tizenkét diákot az 1848/49-es szabadságharc és forradalom emlékünnepére — minden bizonnyal a Mit kíván a magyar nemzet tizenkét pontjára utalóan —, és külön dicséret az elhangzott dalokért, amelyek közül némelyiket igencsak a feledés ládájából kereshették elő, mint a Jó dolga van a mostani huszárnak..., Magyarország környeskörül könyörög... kezdetűeket. A Csíki negyedi hallgatóság színfoltja volt az óvodások népes csoportja, kezükben egy szál szegfűvel, amit a székely és a magyar himnusz eléneklése után a korábban már elhelyezett koszorúk mellé tettek le a két szobor talapzatára.