Sepsiszentgyörgy, 2012. május 26., szombat 07:18
Köszöntjük Fülöp, Evelin nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2010. március 18., csütörtök: Közélet

Ki beszél politikai döntésről? (Jegyzet)

Arról volt szó a helyhatósági választások után, hogy a megyeszékhely életét nem politikai, hanem gazdasági és hatékonysági szempontok alapján irányítják majd a győztes magyar pártok. Szépen össze is fogtak, úgymond koalícióra léptek, sajnos, barátságuk rövid életűnek bizonyult.
Összement a tej — ahogyan mifelénk mondják —, olyannyira, hogy Antal Árpád András polgármester úgy száz napja útilaput köttetett Bálint József MPP-s alpolgármester talpára. Elboldogul egy helyettessel is, nyilatkozta magabiztosan, mint olyan ember, aki tudja, hogy a hatalom, az erő az ő háta mögött van, s aki városi RMDSZ-elnökként bizonyára pártfeladatnak is tekintette, hogy ahol lehet, ott gyengítse magyar ellenfelét.
Bálint pert nyert, visszaült az alpolgármesteri székbe. S most városunk ifjú vezetője nem kevesebbet állít, mint azt, hogy a bíróság politikai döntést hozott. Meg is fejeli kijelentését: ,,ez a december elsejei koccintás ára." A kis logikai ficamot, miszerint nem ára, hanem jutalma, hagyjuk, nincs jelentősége, azt ellenben igen nehezen lehet elképzelni, hogy az ország mindenható ura, ki nem az MPP-t, hanem az RMDSZ-t emelte maga mellé a hatalomba, csak úgy leszól a sepsiszentgyörgyi közigazgatási bírósághoz, s azt parancsolja: azt a Bálintot, az MPP-től, ültessék vissza Sepsiszentgyörgy alpolgármesteri székébe. Életszerűnek tűnik valakinek is ez? Ugye, hogy nem. Tehát elegánsabb lett volna, ha a polgármester úr egyszerűen tudomásul veszi a törvényszék döntését. Politikai beavatkozást kiáltani annak, aki a hatalom teljes birtokosa e városban, enyhén szólva hiteltelen.
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- :
Bombariadó Temesváron
Bombariadó miatt nyolcórás késéssel szállt fel a Wizzair repülőtársaság egy Temesvár és London között közlekedő repülőgépe tegnap fedélzetén 165 utassal, akik addig a reptéren vártak. Egy betelefonáló ugyanis a Wizzair londoni és a Carpatair római járatai felől érdeklődött, majd közölte, hogy az egyik utas — akinek a nevét is elárulta — táskájában bomba található.

- :
Hírsaláta
ÚJRA VÉGE A VÁLSÁGNAK. Emil Boc miniszterelnök a képviselőházban sok szót és kevés új gondolatot tartalmazó beszédében annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a válság véget ér. A kormányfő optimizmusát kevesen osztják. (Ziare.com)

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
26
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS