A betegbiztosítást fizető személyek száma drasztikusan csökken. Ott, ahol sok a cigány, mint Rétyen és a hozzá tartozó falvakban, úgy tűnik, ez a jelenség cigányprobléma, pedig nem csupán az. Az igaz, hogy a (Magyarországon) jól kereső cigányok, akik itthon — nagyon helyesen — szép és komfortos házakat építenek, azok sem fizetnek biztosítást. De a biztosított betegek száma azért is csökken, mert falvainkon most „megy ki" — az életből — az a generáció, amely téesznyugdíj-jogosult volt, s ezzel a státussal eleve járt a biztosítás is. Emiatt évenként negyven-ötven személlyel csökken a biztosítottak száma, miközben a születések száma ennek mintegy fele csupán.

Továbbá egészségbiztosításuk a munkanélküli-segélyben — szociális segélyben — részesülőknek van. A biztosítás hiánya tömegesen a középkorú személyek esetében jelentkezik, akik ritkábban szorulnak orvosi ellátásra.

Az orvost esküje, de emberi tisztessége is kötelezi arra, hogy a nála jelentkező beteget ellássa. Kellemetlen vagy akár konfliktusos helyzetet is teremt, ha az ellátott betegnek nincs pénze, vagy éppenséggel nem akar fizetni. Ez az állapot rontja az orvos és a beteg közötti viszonyt, sőt, az orvosok közti erkölcsi-etikai vitákra is alapot szolgáltat.

Nemzetközi összehasonlításban a kötelező vizitdíj bevezeté­sével próbálják az orvosok fizetéskiegészítését rendezni. Magyarországon a vizitdíj bevezetését népszavazással torpedózták meg. Németországban tíz euró a vizitdíj. Ez is szüli a konfliktusos helyzeteket, mert van olyan ellátott, aki a tíz eurót nem fizeti ki. Ebben az esetben a díjat az orvosnak kell kifizetnie, tehát ellátja a beteget, és még ki is fizeti helyette az ellátás értékét.

Mindebből kitetszik, hogy az orvos szakmai és erkölcsi közérzete akkor lehet jó, ha körzetének lakossága fizeti az egészségbiztosítást — ez a munkanélküliek esetében minimális összeg —, érzékelhetjük továbbá, hogy ez nem (csak) cigányprobléma, és összefügg a térség demográfiai mutatóinak alakulásával.