A jó kenyér titka (Vállalkozók Háromszékről)

Az oltás a műhelyt ugyan megmentette, de ,,minden olyan volt, mintha árvíz söpört volna végig rajta, azt is fel kellett újítani". A szakmájánál fogva örökös éjszakázó férfin látszik a fáradtság, említi az ismétlődő folyamatok lélekölő egyhangúságát, de különösebben nem panaszkodik. Ragaszkodik ugyanis mesterségéhez, amely eddig már több magánéleti és szakmai, most pedig az üzleti bajból is kihúzta.

Hogyan is történt?

A sepsiszentgyörgyi kisipar egy különös alakja is szóba kerül a kezdetek kapcsán.

— Nagyajtán születtem, Nagyszebenben jártam ki a szakiskolát, de pékké a sepsiszentgyörgyi Krauss Jenő bácsi keze alatt váltam. Szász ember, nagyon jó szaki. Ő mindent aprólékosan megmagyarázott. ,,Ha pénzt akarsz keresni, állj ide mellém." Úgy ismerte a szakmát, mint a tenyerét. Azóta is úgy dolgozom. Hozták a kuncsaftok a lisztet, abból sütögettük a kenyeret. Kézzel dagasztottunk. Utcai sütés, úgy mondtuk neki. ’80-ban már a kenyérgyárban dolgoztam. Ott futószalagon jött a tészta, ahogy mondták, úgy végeztük. Olyan is volt. A gyár felhelyezett Kovászná­ra, hogy az itteni kenyérgyárat indítsam be, úgy kerültem ebbe a zónába. Másfél év után a zabolai kollektívelnök elcsalt az itteni pékségbe, ’83 óta itt élek Zabolán. 37 éve vagyok a szakmában. Megszűnt a kollektív, de én már a forradalom előtt nekifogtam a pékséget építeni, az épület megvolt, azt ki kellett belül is készíteni. Elmentem Magyarországra, ott két és fél évig kenyereztem, süteményeztem, nagyon jól ment, jól megfizettek. Abból a pénzből megépítettem a kemencét, megvettem, ami még kellett.

A második feleség, akivel a tűzvészből együtt mentették a hozott és a közös gyereket, nem tudja megállni e túlságosan tömör pályakép hallatán, hogy bele ne szóljon:

— De neki, kérem, nincs soha egy szombatja, vasárnapja, nincs egy húsvétja, karácsonya, mi nem mentünk el egy szabadságra, mert a pékség nem állhat.

A kis cég örökös kényszerhelyzete: nem szüneteltetheti termelését, nehogy piacát elveszítse. Úgy tűnik, segédek dolgában sem áll túl jól, akikre rá lehetne bízni a pékséget pár napra. S valóban, megtudom, nehéz ma munkást találni. ,,Rögtön a pénzt kérdik. Hogy adjak neki tízmilliót, amikor azt se tudom, mihez ért, mire képes. De alig telik el a hónap, állnak tovább." A pékmester hát magát hajtja, előfordult, hogy más pékség hét alkalmazottal nem végzett annyit, mint ő a feleségével és segédjével. Ezer kiló lisztet süt meg egy éjjel, öt-hat kemence kenyér készül reggelre, ő szállítja ki, öt zabolai és öt kovásznai üzletet lát el kenyérrel és süteménnyel.

A jóízű termék titkát firtatom, s nem kívánja részletezni, a jó szaktudásra, a liszt sajátosságainak figyelembe vételére hivatkozik, mert még Krauss bácsitól tanulta, ,,ha gyengébb a liszted, vagy ha jobb", nem ugyanaz a feldolgozás módja. Felesége megjegyzi:

— Szerintem a jó kenyér titka a hajtás.

Ez szakkifejezés, a ,,virholást, gömbölyítést" jelenti, a tészta szaggatása utáni formálást, a kemencére való előkészítését. Úgy látszik, az külön fogásokból áll, melyek kezeskednek arról, hogy a kenyér bele kisüljön, alakja megfelelő legyen.

No de a ,,hajtás" kulcsszó a mester életében, mint látni fogjuk. Hogyan lesz a mesteremberből vállalkozó? Hogyan változik a mentalitás, illetve mi marad benne állandó? Barabás Gábornál az önkizsákmányolásig menő tempó látszik változatlannak, miként a cég sajátos pályafutásából kiderül:

— Egy évig volt egy társam, aki felajánlotta, segít elindítani a műhelyem. Neki volt Bereckben egy péksége, s azt mondta, ha annyi kenyeret sütsz, mint azok heten, hétszeres fizetést adok neked. Én többet sütöttem másodmagammal, mint ott a hét ember együtt. Mikor kértem 500 000 lejjel több fizetést, megtagadta. Mondtam neki: Én meg is sütöttem, el is szállítom, könyvelek is, te jössz minden héten a táskával, és viszed el a pénzt. Hát ennyit érdemlek én? Annyit adott, mint a bereckieknek. Azt mondta: De hát pékséget csináltam neked! Te csináltál nekem? — kérdeztem. — Nem én, te tartozol nekem! Te kéne fizess! Így aztán összement a tej, szépen kitessékeltem a kapun. Utánajártam, és elintéztem a magánengedélyt, mert addig csak egyéni vállalkozó voltam (persoană fizică independentă). De akkor is annyira nyomtam, ahogy nem lett volna szabad. Mire észbe kaptam, az engedélyezett havi ötvenmilliót meghaladtam, elértem a kétszázmilliót. A fináncoknak nem tetszett, céget kellett csináljak, kft.-t. Addig egyedül nyomtam éjjel-nappal, hogy tudjak haladni. De nem tudtam alkalmazni senkit sem. Jól is ment egészen tavaly májusig, amikor minden, amibe befektettem, fél óra alatt elégett.

A mesterember cégtulajdonost a régi tempó a katasztrófából is kisegítette, azóta pirosban áll az emelet, tető került rá, a továbbépítés még sok energiát fog felemészteni. Jellemző megbecsültségére, hogy az újrainduláshoz malmoktól, építőipari cégtől, magánemberektől kapott áruhitelt, segítséget. Hogy utolsó tartozásait is törleszthesse, a biztosítás összegére vár. Egy évvel a tragédia után még mindig nem fizették ki.