Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. március 22., hétfő: Sport Emlékezzünk (Az egyetemes magyar sport)Azt mondják, és nem véletlenül, hogy van egyetemes magyar irodalom, népköltészet, kultúra... Tényleg van. Hiszen van egyetlen magyar is — bárhol éljen ő —, aki nem vallja magáénak Apáczai Csere Jánost, Benedek Eleket, Bod Pétert, Kőrösi Csoma Sándort, Bolyai Jánost, Bolyai Farkast?... Meggyőződésem, nincs! Ha ők a mieink — mert azok!!! —, akkor nyugodtan vallhatjuk magunkénak ugyanúgy sportnagyságainkat, hogy csak a legnagyobbakat említsem: Szabó Katit, Balázs Jolánt, Szabóné Orbán Olgát, Jeneiné Gyulai Ilonát, Stahlné Jencsik Katalint, Szabóné Lázár Rékát, Kicsid Gábort, Nagy Irént, Ugron Jozefinát, Radó Ilonát, Derzsi Edét... akik eredményeikkel, öregbítették a magyar nemzet hírnevét, akik bár az anyaország határain túl éltek, sportoltak, nevükkel igazolták együvé tartozásunkat. Kötelességünk tehát, hogy adott pillanatban megemlékezzünk az anyaországi és a határokon túl élő legnagyobbjainkról, eredményeik elismerésével fejet hajtsunk előttük, s méltóképpen tiszteljük sportnagyságukat.
Papp Laci
![]() Tudom, tudom, becsületes nevén Papp László, de nekünk, sportszerető magyaroknak Papp Laci volt mindig. Jól emlékszem a székelykeresztúri focicsapat kapusának, na és ökölvívójának is, Sipos Bucinak a szavaira, elsőéves tanítóképzős koromban mesélte egy náluk tett látogatás alkalmával: — Képzeld, Öcsi a Helsinkiben szerzett második olimpiai sikere után hazalátogatott ide a Székelykeresztúr melletti Rugonfalvára nagyszüleihez (édesanyja ugyanis itt született), s a keresztúriak a mozi termében felállított szorítóban rendeztek egy ökölvívógálát, melyen a város bokszolói — magam is a nehézsúlyommal — sorra felléptek ellene. Felejthetetlen élmény volt, még akkor is, ha megismertem félelmetes balegyenesét... Egy vasárnap délután aztán két osztálytársammal elkirándultunk Rugonfalvára, hadd lássuk, hova járt „haza" Papp Laci.
Budapesten született 1926. március 25-én. Tizenhat éves korában kezdett el versenyszerűen öklözni, hat évvel később, a második londoni olimpián megszerezte első olimpiai aranyérmét (középsúlyban), négy év múlva Helsinkiben a másodikat, újabb négy esztendő múlva Melbourne-ben a harmadikat, az utóbbi kettőt már nagyváltósúlyban. Ő volt az első ökölvívó a világon, akinek sikerült három egymás utáni olimpián bajnoki címet szereznie (azóta került még kettő, a kubai Teofilo Stevenson és Félix Savon). És közben nyert még két amatőr Európa-bajnok címet is, na és hét országos bajnokit. De nem az utóbbiak emelték a világ ökölvívósportjának halhatatlanjai — Joe Louis, Cassius Clay (később Muhammad Ali), Mike Tyson... — közé, hanem fantasztikus tudása, ökölvívó-művészete, mely szorítóba lépésekor beragyogta a kötelekkel határolt boszorkányos négyszöget. Mindent, de abszolút mindent tudott, amit az ökölvívás aranykönyvében megírtak, vagy elhatározták, hogy egyszer majd megírják... Egyet sajnálunk viszont, s az az, hogy nem engedték profiként megküzdeni a világbajnoki címért, hogy csak az Európa-bajnoki övig juthatott. Huszonkilenc profi meccset vívott huszonhét győzelemmel és két döntetlennel. Tehát veretlenül vonult vissza, s lépett nagymestere, Adler Zsiga bácsi nyomdokába, hogy aztán a szorító sarkából irányítva olimpiai aranyéremre vezényelje a papírsúlyú Gedó Györgyöt.
Hetvennyolc éves korában hunyt el 2003. október 16-án. Megpihent teste a Farkasréti temetőben nyugszik. Nyugodjék békében. Szerző: Áros KárolyCikk megjelenítése: 322Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 1Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
hollo - 07:29 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
PityiPal - 07:25 Hírsaláta
Ferencz - 07:23 Harangszó a bölcsőhelyen (Nyirő József kései hazatérésére)
leopold - 07:21 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
leopold - 07:19 Kövér László ne kampányoljon
hollo - 07:17 Egy nyelvet beszélünk?
Ferencz - 07:06 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 06:56 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Ferencz - 06:50 Hírsaláta
Ferencz - 06:38 Bukaresti tisztséget kapott Obreja Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
