Életképes-e Romániában a finn oktatási modell? (Tanügyi törvénytervezet)

Néhány éve a finnek legnagyobb derültségére Kína akarta megvásárolni oktatási modelljüket, de olvasni, Magyarország is nagyon kacérkodott e rendszer hazai meghonosításával, s lám, a folyamatos átalakítás alatt álló, de igen rossz eredményeket elkönyvelő román közoktatást is erre a kaptafára húznák fel. Holott közismert, bármely rendszer kereteit le lehet másolni, át lehet plántálni, de szellemét nem. A finn modellhez kell a finn ember a maga puritánságával, fegyelmével, s az állam, mely bízik az emberben, a pedagógusaiban, megfizeti szolgálataikat, s megbecsüli őket. És mint minden reformhoz, a finn modell átvételéhez is pénz kellene, márpedig egyelőre azt látni, hogy Romániában most is takarékoskodni akarnak, pedagógusokat elbocsátani, iskolákat bezárni. S egyre nyilvánvalóbb az is, hogy a nagy átalakítás előkészítésére nem szánnak elegendő időt. Márpedig Finnországban a korábbi oktatási rendszer átszabását évekig készítették elő, igen sok pénzt fektettek bele, s ma is a bruttó hazai termék legalább kilenc százalékát szánják a tanügyre.

Olvashatunk arról is, hogy eltérően Romániától, ahol a pedagógusok társadalmi megbecsülése alacsony szinten mozog, Finnországban a pedagógusi pálya igen népszerű, az egyetemeken többszörös a túljelentkezés, s még így is a pályára lépést igen szigorú és igényes versenyvizsga előzi meg. Ennek megfelelően magasak a tanári fizetések, ugyanis a finnek rájöttek arra, amit mifelénk mintha nem vennének észre, hogy a gyermekközpontú oktatást is csak kiemelkedően jó, felkészült, elhivatott és anyagilag motivált pedagógusokkal lehet megvalósítani. Ha ez megvan, következhet az a cél, miszerint a gyerekek szeretik az iskolát, a tanulást, és tudják a dolgukat, sikeresen elsajátítják az ismereteket, és várhatóan boldog és sikeres emberek lesznek.

Egyértelmű tehát a finn siker záloga: szeretni kell a gyerekeket, meg kell becsülni a pedagógusokat mind társadalmi presztízsük, mind tudásuk okán. Mindenkinek esélyt kell adni a tanulásra (sőt, a folyamatos önképzésre, az élethosszig tartó tanulásra), az oktatási környezetnek befogadónak és nem kirekesztőnek kell lennie, nem a folytonos számonkérés, a bizonyítványok a fontosak, hanem a fejlődés, nem a teljesítmény abszolút értéke számít, hanem az, hogy a gyerek szeresse, amit csinál.

Mifelénk a fenti célok megalapozásához sok minden hibádzik, ráadásul közhelyszámba megy, hogy az oktatás megreformálása a legbonyolultabb intézményszervezési kérdések közé tartozik. Nos, minálunk a tanárképzés kritikán aluli, a pedagógusok társadalmi megbecsülése alacsony, bérezésük pocsék, rá­adásul magára az iskolára kevés pénzt szánnak, s amint látjuk, most e rendszer bevezetésekor sem adni, hanem takarékoskodni szeretnének. Az önkormányzatok iskolafenntartó szerepének erősítése sem veszélytelen, ebben a pénzre hajtó, értéket és értékrendet felrúgó román társadalomban a többségében képzetlen, pénzéhes önkormányzatokra bízni az iskolát nem veszélytelen kísérlet.

Mégis, a reform szükséges. Csak elő kell készíteni, pénzt kell rá szánni, a pedagógusokat meg kell nyerni a célnak. Mert bármilyen modell szerint is szervezik a közoktatást, e folyamat központi alakja továbbra is az odaadó, jól felkészült, anyagilag megfelelőképpen motivált tanár, tanító marad. És — mint tudjuk — nálunk most a pedagógusok nem az új oktatási rendszer befogadására, hanem általános sztrájkra készülnek.