Hol tartunk ma?

Az unió célkitűzése máris visszhangra talált a XIII. Olimpiai Kongresszuson, ahol egyik igen fontos megállapításként fogalmazódott meg: a rendszeres sportolás elengedhetetlenül szükséges a jövő nemzedéke számára, hiszen a sport a helyi, nemzeti tradícióink, kultúránk és történelmünk szerves része, fontos szerepet játszik a közösségek közötti kapcsolatépítésben.

Az Európa felett egyre erőteljesebben kibontakozó szemléletváltás, ha lassan is, de biztosan elérkezik hozzánk is. Fel kell készülnünk fogadására, alkalmazására! Önkéntelenül is megfogalmazódik bennünk a kérdés: hol tartunk ma? Hol? Például a kökösi

A Gábor Áron Általános Iskolában

Az óra végére érkeztem meg, Policsek András tanár úr éppen elköszönt a kiskapuk között focizott II. osztályos legénykéktől és a tornakapu, meg a korlát körül mozgó lányocskáktól. Kipirult arcuk, verejtékcseppektől nedves homlokuk, na és jó kedvük arról tanúskodott, hogy jólesett a játék, a mozgás. A tornaóra elérte célját.

— Itt és Bácsteleken kijön a katedrám — mondja a tanár úr —, egyébként nincs sok gyerek, mindössze 172 (a óvodásokat is beleszámítva), mind-mind sportszeretők. S hogy ez a szeretet ne múljon el, igyekszünk házi versenyeket szervezni. A községi napokon különféle ügyességi versenyeken, zsákban futásban, kötélhúzásban, asztaliteniszben mérik össze tudásukat a tanulók. Minden iskolai év elején atlétikai versenyt szervezünk (30 m-es vágta, távolugrás, terepfutás), s a tanév végén megtartjuk a visszavágót. Két sportágban — minifoci, atlétika — vettünk részt a megyei iskolás rendezvények keretében. Ennyire futja a kis létszámú gyerekhadból.

A távozó gyerekek hangja lassan elhal, s mi elindulunk az osztályteremből kialakított tornaterem felé. Ragyog a tisztaságtól, a falon két kosárpalánk, alattuk két kiskapu szomorkodik, hiszen az idő felmelegedésével a feledés homályába kerültek. Az oldalsó falak egyikén két mozgatható bordásfal, egy tornapad, egy bak, egy dobbantó, nyolc szőnyeg, egy összecsukott pingpongasztal, a szekrényben tizenöt ütő, száz kaucsuklabda, és mindenféle sportjátékhoz szükséges, felfújásra váró labdahalmaz, két rend mez, nadrág és cipő tanúskodik arról, hogy anyagi gondokkal nem küzd a testnevelés oktatása.

A tanáriba vonulunk, s kezdjük számba venni a kis iskola nagyon lelkes tanulóinak sporteredményeit, természetesen abban a két sportágban, melyre volt lehetőségük készülni.

— Minifocicsapatunk — mondja a tanár úr — veretlenül nyerte a körzeti szakaszt az uzoni sportteremben, 5—3-re verte Árapatakot, 6—1-re Illyefalvát, 5—1-re Rétyet, s bejutott a megyei döntőbe, ahol végül az 5. helyet szerezte meg. Atlétikában sem álltunk dobogóra, de a nagyon népes mezőnyben tanítványaim — Antal Brigitta, Molnár Beáta, Nagy Éva, Varga Hunor, Zsigmond Attila, Szigyártó Tímea, Komán János, Budi Györgyi — mind a tetratlonban, mind a terepfutásban az élmezőnyben végeztek.

— A legkedveltebb sportok?

— A minifoci és a leányok között a minikosárlabda. Néhány gyermek játszik a IV. ligás Kökösi Haladás ificsapatában, az előző iskolai évben néhányan bejártak Szentgyörgyre a sportiskolához focizni, egy fiú és öt lány az Ida Aerobic rendszeres látogatója volt, sőt, Ida is kijött Kökösre edzést tartani.

— Ha azt kérdezem, ki az iskola legjobb sportolója?

— Három nevet mondok: Antal István (sajnos, most betegség miatt hiányzik), s a Nagy testvérpár — Hunor és Zsolt (képünk). Tehetségesek, ügyesek, mindhárman jó labdarúgók lehetnek. Adottságuk adva, a többi tőlük függ.

— A községi tanács hogy viszonyul az iskolai sporthoz?

— Ha kell az iskolabusz, rendelkezésünkre bocsátja. Más egyebet nem nagyon kérünk, az iskola jó hátteret biztosít.

— A távlati tervek?

— Továbbra is tisztességesen szolgálni a testnevelés és sport oktatásának ügyét. Ebbe belefér minden, a sportszeretet fokozása, az eddigi eredményeink túlszárnyalása.

— A vágyad?

— Hogy megmaradjon a testnevelési órák száma, s velük a katedrám, na és persze az egészségem is, hogy nyugodtan, zavarmentesen taníthassak.

— Úgy legyen.