Székelyföld Bukarestben

Ha mindezt napi politikára leváltva megspékelem még azzal, hogy a székely kapus Székelyföld kiállítófelület akkor hirdeti a Ţinutul Secuiesc létét, amikor Victor Ponta és a többi nagy Maroshévízen bejelentette, hogy márpedig ilyen nincs, akkor megnövekszik a székely kapu és a valamelyik régi jó iskolamesterre valló felirat értéke-üzenete és hitele. Azzal is, hogy Elene Udrea miniszter asszony hosszasan időzött Hargita, Kovászna és Maros megye közös standjánál, értékelte a standokon bemutatott székelyföldi értékeket, megcsodálta a helyben készülő festett és patkolt húsvéti tojásokat... (Én nem tudom, hogy egyeseknek mi a baja a Székelyföldre sűrűn ellátogató miniszter asszonnyal, aki nemcsak ígér, hanem cselekszik is, amikor a térség turisztikai-vidékfejlesztési beruházásairól van szó. Túl ápolt és túl csinos lenne, és ezért kell beállniuk egyeseknek az ellene Bukarestben felhangzó füttykoncertbe?)

No, de vissza a bukaresti Székelyföld-standhoz: én a magam részéről azt is kiemelendőnek tartom, hogy Borboly Csabát (RMDSZ) és Gazda Zoltánt (MPP) együtt látom ezen a standon. Szé­kelyföld ügye ugyanis közös ügy, akár festett tojásról, akár kürtőskalácsról, vagy eget rengetően fontos dolgokról van szó.

És miért is ötlik fel bennem a siculicum szó? Számomra megfelelő a Székelyföldi termék — Produs secuiesc szópáros is. Az előbbi viszont csak nekünk, magyaroknak szól. Az utóbbi tartalmat jelöl, de nehézkes, körülményes, és csak a románokhoz szól. A siculicum viszont a hungarikum mintájára a latin kultúrához és az indoeurópai nyelvekhez kötődő népek mindenikéhez. A szlovák Ficóhoz, a budapesti bukott Fletó­hoz, Slotához, Vadimhoz, Pontához, Elena Udreá­hoz, mindenkihez.

Ezért kellene hasonló esetekben egy-egy közérdekű kifejezés nyelvbe ültetését megelőzően a közvéleményhez fordulni.