Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. március 29., hétfő: Közélet Nem akadémikusok, pedagógusok kellenek (Összefognak a szülők)Egy olyan tanítónak, tanárnak, aki képzésekre jár, tudományos dolgozatokat ír, diákjai halomra nyerik a tantárgyversenyeket, több esélye van, hogy megőrizze katedráját, mint aki táborba, erdei iskolába viszi tanítványait, és munkája középpontjában nem a karrier, hanem a gyermek áll — fogalmaz a sepsiszentgyörgyi Váradi József Általános Iskola egyik, szűk körű szülői közössége. Elégedetlenségüknek sajtótájékoztatón adtak hangot, amelyen elmondták: nem értenek egyet azzal, hogy a pedagógusok értékelésénél többet nyom a latban a teljesítményüket igazoló papír, mint az, amit a gyakorlatban tesznek a gyermekekért.
A váradis szülők véleménynyilvánítása amiatt vált időszerűvé, mert a héten megkezdik a leépítésre ítélt tanítók, tanárok tevékenységének értékelését, az elért pontszámok alapján dől el, hogy az azonos szakterületen tanítók közül ki megy, és ki marad. A tanfelügyelőség nem nevesítette azokat, akiknek ősztől nem lesz katedrájuk, hanem közölte a pénzügyi központokkal, hány osztállyal működhetnek jövő tanévtől, azt pedig mindenütt helyileg döntik el, hogy ennek függvényében hány és milyen szakos tanárra van szükség.
Pap Adolf, a Váradi József Általános Iskola szülői közösségének tagja lapunk érdeklődésére elmondta: elégedetlenségüket az váltotta ki, hogy a tervezett leépítés egyik áldozata egy step by step-es tanítónő. De nem csak miatta hívják fel a figyelmet az értékelési rendszer hibáira, hanem mindazokért, akik amiatt nem érnek el magasabb pontszámot, mert a hét minden napján azon munkálkodnak, hogy a tantervekben előírtnál többet, életesebbet adjanak a gyermekeknek. Nem akadémikusokra, hanem pedagógusokra van szükség a katedrán — véli Pap Adolf, aki szülőtársaival együtt vetette papírra panaszait, és beadvánnyal fordult a tanfelügyelőséghez, illetve az oktatási minisztériumhoz, hogy változtassák meg az értékelés kritériumrendszerét. Ugyanakkor kéri a háromszéki szülőket, fogjanak össze, hogy a pedagógusi vénával megáldott tanítókat, tanárokat megtarthassák, a legjobbak ne válhassanak a tömeges elbocsátás áldozataivá. Szerző: Fekete RékaCikk megjelenítése: 1464Olvasóink értékelése: 4.71Szavazatok száma: 34Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. március 29., hétfő 10:42
vanist 241 hozzászólás Nem értem miért is nem a szülö választhtja meg a tanitót/tanitónöt és igy akinek van diákja az marad akinek nincs az megy... Ez ilyen egyszerüen kellene müködjön, föleg az elemi osztályokba...
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
zombi - 03:21 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
eberendre - 00:26 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
eberendre - 00:23 Nem babra megy a játék
eberendre - 00:17 Egy nyelvet beszélünk?
eberendre - 00:11 Alkotmánybírósághoz fordul a DLP (Megszavazta a képviselőház az új választási rendszert)
eberendre - 00:07 Kövér László ne kampányoljon
eberendre - 23:35 Mérgezett alma
hallo - 23:35 Mi, hol, mikor?
hallo - 23:22 Medve vagy ember?
eberendre - 23:20 Könnyebben jutunk gyógyszerekhez (Elektronikus receptek a láthatáron) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||