Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. március 30., kedd: Sport SportKét arany-, két bronzérem
Buzăuban rendezték meg a hét végén a sportiskolák országos bajnokságát. A Sepsiszentgyörgyi ISK hat tornásszal vett részt, négy ifjúsági III-as és két ifjúsági I-es sportolóval. Vlej Zsombor két aranyérmet szerzett (gyűrűn és korláton), Alexandru Iordache lólengésben bronzérmet nyert, akárcsak az ifjúsági III-as, Damian Róbert, Király Álmos, Zoltáni Gyula, Szász István összetételű csapat. A két arany- és két bronzérem alkotta mérleg nagyszerű teljesítmény. Igazolja, hogy helye van a tornának Háromszék sportpalettáján, hogy a sportág megérdemel egy igazi tornatermet. Gratulálunk az érmeseknek és edzőiknek. További versenyek: májusban Sepsiszentgyörgyre tervezik az ifjúsági IV-es kategória országos bajnokságát (csapat, egyéni összetett és szerenkénti döntők), júniusban pedig Besztercén lesz az ifjúsági (III., II., I.) csapatbajnokság. (á)
Első a Transintex csapata
A kézdivásárhelyi tekepályán március 28-án befejeződött Fekete Attila, a tekepálya bérlője által tizedik alkalommal megszervezett tizennyolc fordulós, öt hónapig zajló Barátság Kupa amatőr tekebajnokság, melyen megyénkből kilenc csapat mintegy nyolcvan tekézője vett részt. A torna végső sorrendje: 1. Kézdivásárhelyi Transintex, 2. Bodoki Törekvés, 3. Kézdivásárhelyi Bujdosó és Kézdivásárhelyi Nexxon, dicsérő oklevelet a kézdivásárhelyi Veteránok csapata kapott. A díjazásra vasárnap délután került sor. Egyéni dobogósok: Harai Jenő 384 fával, Harai János 382 fával és Flaviu Ciocan 376 fával (mindhárman a Transintextől). (Iochom)
Tompa futamgyőzelme
A sepsiszentgyörgyi Tompa Krisztián győzelmével ért véget a Kelet-európai Bajnokság szezonnyitó görögországi futamának 65 cm3-s versenye. A kis háromszéki motorosnak ez az első futamgyőzelme, eddigi legjobb eredménye ebben a sorozatban egy harmadik hely volt. Tompa legközelebb április 10—11-én a KEB macedóniai megmérettetésén áll rajthoz.
Kosárlabda
* Gyergyószentmiklósi ISK—KSE 72—78. A találkozó teljes egészében kiegyensúlyozott volt, a KSE csapata nagyon fegyelmezetten védekezett, és szorgalmasan gyűjtögette a pontokat. A mérkőzés véghajrájában a kézdivásárhelyiek 17 ponttal is vezettek, de a hazaiak nem adták fel a harcot, és izgalmassá tették az összecsapás utolsó perceit. A KSE-együttes: Lénárt 40, Luka 21, Kászoni 11, Debreczi 3, Bogăteanu 2, Dezső 1, Rendy, Mátyás, Demeter, Crişan. Edző: Hartai Tamás. A Nagy Mózes SK U18-as csapata Kolozsváron vendégszerepelt, ahol 100—66 arányban kapott ki a helyi Viitorultól.
* A Sepsi ISK U14-es együttese az elmúlt hét végén a ploieşti-i ISK-t látta vendégül, amelyet 83—49-re győzött le. A megyeszékhelyi gárda: Szabó N. 16, Dávid, Kuti 24, Dézsi 4, Szabó A., Szász 4, Sinka 32, Baczó, Tóth, Jakab 2, Váncsa. Edző: Nemes Áron.
* A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium V—VIII. osztályos lányaiból álló kosárlabdacsapata képviselte Háromszéket a diákolimpia megyeközi szakaszának hét végi küzdelemsorozatán. A Kolozsváron megtartott tornát az alakulat a harmadik helyen zárta, az első Kolozs és a második Maros megyei csapatok után. A mikós együttes: Duka Linda, Ferenc Helén, Fazakas Egyed Orsolya, Mester Nagy Beáta, Dobrán Zselyke, Tankó Tímea, Kelemen Kincső, Gergely Noémi, Lakatos Annamária, Dézsi Kata, Szilágyi Réka, Horváth Orsolya. Edző: Jakab Benke Hajnalka.
Gyeplabda
Egy győzelem és egy vereség a hét végi mérlege a Jakab Benke Biborka irányította VI—VII. osztályos fiúkból álló sepsiszentgyörgyi csapatnak. A háromszéki alakulat 3—1-re nyert Dobreşti ellen, és 2—1-re kapott ki Brassótól. A csapat: Daczó Attila, Oláh Etele, Tóth Krisztián, Demeter Norbert, Tőkés Hunor, Marin Cristian, Mike Miklós, Ráduly Norbert, Bod Barnabás, Dimény Csaba, Gáll Otinel. Szerző: Tibodi FerencCikk megjelenítése: 691Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
zombi - 03:21 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
eberendre - 00:26 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
eberendre - 00:23 Nem babra megy a játék
eberendre - 00:17 Egy nyelvet beszélünk?
eberendre - 00:11 Alkotmánybírósághoz fordul a DLP (Megszavazta a képviselőház az új választási rendszert)
eberendre - 00:07 Kövér László ne kampányoljon
eberendre - 23:35 Mérgezett alma
hallo - 23:35 Mi, hol, mikor?
hallo - 23:22 Medve vagy ember?
eberendre - 23:20 Könnyebben jutunk gyógyszerekhez (Elektronikus receptek a láthatáron) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||