Köpecbányán a kocka el van vetve

Jegyeztük a panaszokat: leromlott a telepre vezető út burkolata, úgy érzik a telep ősi lakói, jórészt a bányavállalat egykori munkásai, hogy magukra maradtak. A hajdani fegyelmet ismerő bányászember nem tudja feldolgozni, hogy a betelepedett romáknak senki nem képes korlátot állítani. Egész házat bontottak le, elhordták az anyagát, a még álló épületeken már sem ajtó, sem ablak, elégették. Mi adófizetők vagyunk — mondták. Többen vásároltak házat, vannak fiatalabb családok, nem igaz, hogy itt kihalt az élet. Nincs azonban közbiztonság, nincs akinek panaszkodni. A bányatelepet nem képviseli senki a baróti tanácsban. Megszűnt az iskola, s az épületben egy héten három alkalommal szolgálatot teljesít a baróti rendőrség, de alig van látszata. Nem hiszik, hogy nem lehet megfékezni egy maroknyi cigányságot. Szerintük Barót vezetősége nagyon el van foglalva a saját bajaival, nagy az értelmetlen politikai harc, és a bányatelepre nem marad idő. Pedig olvassuk a lapokban, halljuk a tévében, mennyi cigánypályázatot írnak ki, azt kellett volna megcéloznia a hivatalnak. Lehet, hogy már késő. Ha építenének egy tömblakást, betelepítenék oda őket, részben megoldódnának a gondok.

E sorok írója ismerte a kolóniát virágzó korában is. A régi és a jelenlegi összehasonlítása szinte felesleges. Új utat, új lehetősé­geket kell keresni. Kolumbán Zoltán tanácstag azon gondolkozott, hogy idegenforgalmi vonalon lehetne értékesíteni Köpecbá­nyát. Ott a szép mesterséges tó, mely a külfejtés nyomán keletkezett, a megye pedig szegény állóvizekben. Közelében a szép erdő. Köpecbányától nem messze az a régi borvízfürdő, aminek felújításáról már évek óta folyik a vita Baróton. Két utat látunk: a romák helyzetének rendezését és egy átfogó területrendezési tervezetet, amivel a közeljövőben pályázni kellene. Az a vállalat, amely a bodosi külfejtés környezetét (ott is van tó!) rendezte, vagy más a bányatelepet is elvállalná.

Az alsócsernátoni származású Dóczi Antal, egykori bányászismerősünk felett is eljárt az idő: 73 éves. Mozgásra van szüksége, elvállalta, hogy naponta felviszi a sajtót a telepre. Nos, ő mindent tud, mindenkit ismer.

— Tizenhárom magyar és egy román újságot hozok fel ide mindennap — mondta. — Él még itt a régiek közül Kovács Pista, Csiki Péter, Rebeka Péter. Olvas a nép. Én éppen ötven esztendeje, hogy Erdővidékre jöttem. Rosszkor mentem nyugdíjba, akkor kicsi volt az alap. A sok nehéz munka után 1100 lej a nyugdíjam. Megapad itt a nép. Száz lakója sincs a bányának. Van egy kicsi bolt, s az egész telepen három kút. A cigányokkal az a helyzet, hogy nagy a nyomor. A házat is elbontották, az anyagát eladták. Itt a fundamentuma. Tőlem leszerelték a dróthálót: este még ott volt, reggelre eltűnt. A romák ősei dögészek voltak. Úgy kerültek ide. Szilágyi Bandi és Sebestyén Dénes hozatta fel őket.

— Kedves uram — szólt egy csapatnyi helybeli cigány közül egy idősebb asszony. — Itt a nyomorúság a legnagyobb baj. Én nem mondom, hogy nem adja a szociálist a polgármester, adja. De ni, leégett a házunk, s nem kaptunk semmi segélyt. Ide össze vagyunk szorítva, ebbe a nagy épületbe, ne tudja meg, hogy hány család lakik itt. Rosszak az ablakok. Hét iskolásgyermek is van közöttünk, de ruházat hiánya miatt nem tudjuk iskolába küldeni. Messze van Köpec, hideg van, és itt, fenn már három éve bezárták az iskolát! Élünk úgy, ahogy tudunk. Az ember a rosszat is meg tudja szokni...

Nagy István polgármester türelemre int roma ügyben. Gondoljuk, terve van e kérdésben. Beindított egy olyan folyamatot, amelynek során adósság fejében átvenné a telep területének a bányatavon aluli tetemesebb részét tanácsi tulajdonba. Nos, ha van terület, lehet majd a kolónia jövőbeni sorsán is gondolkozni. Nem álom. Felmérette a területet, a kocka el van vetve!