Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. szeptember 7., péntek: Közélet Két szupermarket helyett egy épülSem a csendőrséggel, sem a rendőrséggel nem sikerült megegyeznie a sepsiszentgyörgyi önkormányzatnak a területcseréről, s emiatt képtelen lévén biztosítani a már két éve megkötött szerződés feltételeit, a raktáráruházat építeni szándékozó Artima cég érvénytelennek tekinti a szerződést, jókora kártérítést követelve a várostól. Az önkormányzat a maga során perbe hívja a területazonosító céget és a kataszteri hivatalt is, rajtuk akarván felhajtani a kárvallott befektetőnek kifizetendő pénzt. A várost bő két éve kereste meg az Artima és a Penny Market cég, mindkettő szupermarket építésének szándékával a csendőrlaktanya mellett. Az önkormányzat megrendelte a területazonosítást egy erre szakosodott cégtől, az elvégezte a munkát, a kataszteri hivatal láttamozta a felmérést, ennek alapján a város meghirdette a versenyvizsgát, a két cég pedig, megnyerve a licitet, megkötötte a haszonbérleti szerződéseket. Csakhogy ,,menet közben" kiderült, a területazonosítás rosszul történt, a csendőrségnek állami kitulajdonítással odaítélt terület ugyanis jóval nagyobb, mint amekkorát a kaszárnyaépítést megelőzően bekerítettek, s azt, hogy a területmérést végző cég városi közterületként azonosította be ezt a részt is, a rajzok láttamozásakor a kataszteri hivatal sem vette észre. Amikor kiderült, hogy a parcellák egymásra tevődtek, az Artima azt kérte a várostól, záros határidőn belül oldja meg a haszonbérleti szerződésben szereplő egész felület rendelkezésükre bocsátását — ezt az önkormányzat a csendőrségnek és a rendőrségnek felajánlott területcserével szándékozta kivitelezni, amibe azonban egyikük sem egyezett bele. Következésképp az Artima érvénytelennek tartja a szerződést, s a héten megküldte a városnak költségtérítési követelését is: az első perctől fizetett koncessziós díj — nem is kevés, 18 euró négyzetméterenként —, a különféle garanciapénzek és ezek kamatai több mint 300 000 új lejre rúgnak. Albert Álmos polgármester elmondta, a városháza jogászai pert fognak indítani a területazonosítást rosszul elvégző cég és az ezt jóváhagyó kataszteri hivatal ellen, és ,,behajtjuk rajtuk a pénzt".
Az ugyancsak a csendőrlaktanya mellett, az Európiac felől raktáráruházat építeni szándékozó másik cég, a Penny Market hasonlóképp leszerződött területének egy része nélkül maradt a rossz területazonosítás miatt, de némiképp jobb a helyzete, tőlük mintegy négy-öt méteres sáv hiányzik csupán. Ezt az út menti városi területből és az egész építmény újratervezésével oldják meg saját költségükön, a cég képviselői hétfőn már át is veszik a területet, és hamarosan az építkezéshez is hozzáfognak, terveik szerint idén az épületet szeretnék felhúzni. Szerző: Váry O. PéterCikk megjelenítése: 246Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
zombi - 03:21 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
eberendre - 00:26 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
eberendre - 00:23 Nem babra megy a játék
eberendre - 00:17 Egy nyelvet beszélünk?
eberendre - 00:11 Alkotmánybírósághoz fordul a DLP (Megszavazta a képviselőház az új választási rendszert)
eberendre - 00:07 Kövér László ne kampányoljon
eberendre - 23:35 Mérgezett alma
hallo - 23:35 Mi, hol, mikor?
hallo - 23:22 Medve vagy ember?
eberendre - 23:20 Könnyebben jutunk gyógyszerekhez (Elektronikus receptek a láthatáron) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||