Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. április 7., szerda: Sport Emlékezzünk (Egyetemes magyar sport)Azt mondják, és nem véletlenül, hogy van egyetemes magyar irodalom, népköltészet, kultúra... Tényleg van. Hiszen van egyetlen magyar is — bárhol éljen ő —, aki nem vallja magáénak Apáczai Csere Jánost, Benedek Eleket, Bod Pétert, Kőrösi Csoma Sándort, Bolyai Jánost, Bolyai Farkast?... Meggyőződésem, nincs! Ha ők a mieink — mert azok!!! —, akkor nyugodtan vallhatjuk magunkénak ugyanúgy sportnagyságainkat is, hiszen eredményeikkel öregbítették a magyar nemzet hírnevét, nevükkel igazolták együvé tartozásunkat. Kötelességünk tehát, hogy adott pillanatban megemlékezzünk az anyaországi és a határokon túl élő legnagyobbjainkról, eredményeik elismerésével fejet hajtsunk előttük, s méltóképpen tiszteljük sportnagyságukat.
Kőbán Rita
![]() A magyar kajak-kenu sportot, ennek ,,hajóraját", meggyőződésem, egyetlen magyarnak sem kell bemutatni. Csodálatos, amit eddig felmutatott. A sok-sok ,,kapitány" közül hadd térjünk ki egyre, aki április 10-én ünnepli 45. születésnapját, aki közel három évtizedes versenyzői pályafutása alatt nyert két olimpiai arany-, négy ezüst- s egy bronzérmet, a világbajnokságokon kilencszer állt a dobogó legmagasabb fokára, tízszer ezüstérmet és hatszor bronzérmet vett át. És akkor még nem említettük az Európa-bajnokságokon szerzett érmeit: három arany-, két ezüstérem. Utolsó olimpiáján, 2004-ben ő volt a magyar csapat zászlóvivője, a vízen pedig ezüstéremmel búcsúzott a játékoktól. Csodálatos teljesítmény, melyre büszke lehet minden magyar.
Rita a Ferencvárosban kezdte pályafutását (1977), majd a Csepel SC-ben folytatta (1982-től), és az UTE színeiben fejezte be. Ő igazán elmondhatja, hogy mindent megnyert, amit egy sportoló megnyerhet. Közben szakedzői oklevelet szerzett a Testnevelési Főiskolán, a Kereskedelmi és Iparkamara etikai bizottságának, majd a Magyar Olimpiai Bizottságnak lett a tagja, tehát túl a hullámokon is nagy a tekintélye. Szerző: Áros KárolyCikk megjelenítése: 393Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
zombi - 03:21 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
eberendre - 00:26 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
eberendre - 00:23 Nem babra megy a játék
eberendre - 00:17 Egy nyelvet beszélünk?
eberendre - 00:11 Alkotmánybírósághoz fordul a DLP (Megszavazta a képviselőház az új választási rendszert)
eberendre - 00:07 Kövér László ne kampányoljon
eberendre - 23:35 Mérgezett alma
hallo - 23:35 Mi, hol, mikor?
hallo - 23:22 Medve vagy ember?
eberendre - 23:20 Könnyebben jutunk gyógyszerekhez (Elektronikus receptek a láthatáron) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
