Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. április 8., csütörtök: Közélet A párt jövője a tét (Országos Tanácsot tart az MPP)![]() Egy évvel ezelőtti kivonulók: a béke várat magára
Hét végén tartja tavalyi kongresszusa ismétlését a Magyar Polgári Párt. A Gyergyószentmiklóson sorra kerülő esemény napirendje ugyanaz lesz, mint az egy évvel ezelőttinek: módosítják az alapszabályzatot és tisztújítást tartanak. A párt belső ellenzéke felülkerekedett, és bírósági úton érvénytelenítette a 2009. március 14-én szintén Gyergyóban megrendezett Országos Tanács (OT) nevet viselő kongresszus döntéseit. Szász Jenő elnök szerint a párt jövőjéről határoznak.
Szász Jenő elnök a bírósági döntés után igen gyorsan összehívta az új kongresszust, ám úgy tűnik, ellentáborának ezúttal éppen a gyorsaság nem tetszik, többen ismét megfogalmazták törvényességi aggályaikat. ,,Ha a tavalyi OT-t ismételjük, akkor ugyanazok a küldöttek vehetnek részt, nincs, amiért újakat választani" — fogalmazta meg a párt egyik tagja, aki kétségesnek tartja, hogy a hirtelen összeverbuvált megyei üléseket sikerült szabályzatnak megfelelően, a tizenöt napos összehívást betartva megszervezni. Akad olyan MPP-s, aki szerint erre azért van szükség, hogy kiiktassanak minden olyan küldöttet, aki Szász Jenő ellen mert szólni vagy szavazni.
,,Fontos lenne, hogy ezúttal teljesen jogszerűen az Országos Tanácsra kerüljön sor, mert az egyéves viszály nagyon sokat ártott a pártnak" — mondta Árus Zsolt, az MPP egyik korábbi alelnöke. Tőkés András ugyan már többször is lemondott, most azonban igen kemény hangú nyílt levélben bírálja Szász Jenőt, a demokrácia szabályainak felrúgásával és a párt szétverésével vádolja.
A háromszéki megyei szervezet ma 19 órától tartja küldöttjelölő ülését, Kulcsár Terza József elmondta, a megyét vele együtt huszonhatan képviselik Gyergyóban, a 91 fős testület ma nevesíti a küldötteket. Ma derül ki az is, kíván-e valaki pártelnöknek jelentkezni, és támogatják-e jelölését a háromszékiek, Kulcsár Terza József azonban nem tud ilyen személyről. Úgy tűnik, országos szinten sincs kihívója Szász Jenőnek, a kolozsvári Gergely Balázs, aki tavaly indult az elnökségért, most nem próbálkozik újra, sőt, mint közölte, valamennyi pártfunkciójáról lemondott, így küldöttként sem lesz jelen Gyergyóban.
Szász Jenő elnök szerint egyetlen fontos tétje van a szombati ülésnek: a küldöttek a szervezet önállósága mellett teszik le voksukat, ezt az utat kívánják folytatni, vagy azokat követik, akik alárendelnék a pártot különböző politikai alkuknak, más szervezetek érdekeinek. Ő bízik az önállóság győzedelmeskedésében, ellenkező esetben nem kíván további szerepet vállalni — mondta el a Háromszéknek. Le kell zárniuk egy fejezetet, és két évvel a választások előtt el kell kezdeniük készülni a megmérettetésre — hangsúlyozta.
Az MPP Országos Tanácsa szombaton 12 órakor kezdődik a gyergyószentmiklósi városi művelődési házban. Ezúttal szigorúan csak a küldöttek szavazhatnak, és várhatóan nagy meglepetések magán a kongresszuson nem lesznek. Szerző: Farkas RékaCikk megjelenítése: 1026Olvasóink értékelése: 3Szavazatok száma: 2Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
zombi - 03:21 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
eberendre - 00:26 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
eberendre - 00:23 Nem babra megy a játék
eberendre - 00:17 Egy nyelvet beszélünk?
eberendre - 00:11 Alkotmánybírósághoz fordul a DLP (Megszavazta a képviselőház az új választási rendszert)
eberendre - 00:07 Kövér László ne kampányoljon
eberendre - 23:35 Mérgezett alma
hallo - 23:35 Mi, hol, mikor?
hallo - 23:22 Medve vagy ember?
eberendre - 23:20 Könnyebben jutunk gyógyszerekhez (Elektronikus receptek a láthatáron) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
