Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. április 9., péntek: Közélet Szent György-napok Csíki sör nélkülIdén Szent György-napokkor nem lesz Csíki sör a sörsátrakban, a vendéglátósok döntése szerint az Ursus forgalmazójával kötnek kizárólagos szerződést, annak termékeit (nemcsak az Ursust, de Timişoreanát, Peronit, Skolt) árusítják mindannyian. Így jóval kedvezőbb áron, előnyösebb feltételekkel sikerült szerződést kötniük. A döntést demokratikusan hozták — közölte a szervezők nevében Grubisics Levente —, a sátrak ügyét a vendéglátók érdekvédelmi szervezete, a SVESZ kezelte, és az a huszonkét kereskedő, aki helyet foglalt a Szent György-napokon, egyöntetűen az Ursus mellett szavazott a Csíki sör ellenében. Az Ursus bizonyos programokat is támogat, és nemcsak a kereskedőknek, de a szervezőknek is kedvez a szerződés, plusz bevételhez juttatja a rendezvénysorozatot.
Grubisics Levente azt is elmondta, idén nemcsak a helyet licitálták, a tavalyival megegyező összegért a jelentkezők sátrat, sörcsapot, asztalokat és padokat, egyensapkát és pólót is kapnak, sokkal rendezettebb lesz majd a Szent György-napok „kocsma része".
Igen szigorú kikötés az is, hogy a sörsátrakban csak élőzene szólhat, gépzenével nem zavarhatják a nagy színpadok produkcióit.
Lesznek azonban különlegességek, a Sugás Áruház előtti színpad mögé látványkocsmát tervez egy kereskedő, aki különlegességekkel igyekszik majd idecsábítani a vendégeket. Ebben az évben is megrendezik a sörsátrak versenyét, és mivel a külsőségekben nem lehet látványos különbség, elsősorban a kiszolgálást és az áru minőségét pontozzák, a legjobb három cég visszanyerheti a befizetett összeg egy részét — mondta Grubisics Levente. Szerző: Farkas RékaCikk megjelenítése: 1615Olvasóink értékelése: 3.2Szavazatok száma: 10Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
zombi - 03:21 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
eberendre - 00:26 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
eberendre - 00:23 Nem babra megy a játék
eberendre - 00:17 Egy nyelvet beszélünk?
eberendre - 00:11 Alkotmánybírósághoz fordul a DLP (Megszavazta a képviselőház az új választási rendszert)
eberendre - 00:07 Kövér László ne kampányoljon
eberendre - 23:35 Mérgezett alma
hallo - 23:35 Mi, hol, mikor?
hallo - 23:22 Medve vagy ember?
eberendre - 23:20 Könnyebben jutunk gyógyszerekhez (Elektronikus receptek a láthatáron) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||