Szörcsétől Kis-Ázsiáig

— Szóljon szörcsei gyerekkori emlékeiről. Mit őrzött meg?

— Onnan még a rossz emlékek is szépek, leszépültek. Mit mondjak? Talán azt, hogy élénken él emlékezetemben sok minden. Érdekes, hogy kiskoromban egy Piroska nevű tehén tejét ittam. Azon éltem, mondta édesanyám. Sokszor elvittek Márika nénihez, hogy lássam, melyik az a tehén, amelyiknek a tejét iszom. És most? Most egyáltalán nem szeretem a tejet! Meglátogattuk a szörcsei parókiát. Minden megváltozott. Kissé csalódtam: nem az volt, amire emlékeztem. Egykori szobámat nem tudtam megnézni, mert a lelkész kislánya éppen aludt. A parókia épülete teljesen elvesztette azt a hangulatát, mely az én emlékezetemben élt. Fehér falú ház piros ablakokkal... Ez volt. Kedves élményben volt részem, mert meglátogathattam gyerekkori dajkámat, Tusa Évikét Székelytamásfalván. Édesanyám református lelkész volt ott kisgyerek koromban...

Aztán jött Léva. Kilenc évet jártam ott a magyar általános iskolába, majd az édesapám által alapított református gimnáziumban három évig. Ez volt a második gyerekkor. Ne kérdezze, hogy miért választottam az arab—török nyelvek tanulmányozásának tudományát. Egyszerűen ezt akartam. Na, de volt egy nagyon fiatal filozófia szakos tanárom Komáromban. Nagyon szerettem az óráit, érdekesek voltak. Ő is nagyon érdeklődött az arab világ iránt, és azzal kapcsolatos könyveket kellett olvasnunk. Be is adtam a jelentkezésemet arab—filológia párosításra, de végül is az arab—törököt választottam. Őszintén, bár az arabot is megjelöltem, hozzám most mind nyelvében, mind kultúrájában a török áll közelebb. A két nyelv két különböző világ, bár a történelem során hatással volt egymásra. Az arab egy sémi nyelv, de az oszmáli nyelvekben is sok az arab szó, a nyelvtani sajátságok, arab szókapcsolatok. Ahhoz, hogy ezekbe a keleti nyelvekbe betekinthessünk, perzsát is kellett tanulni, például a klasszikus perzsát teljesen el kellett sajátítani. Tanultunk keleti nyelveket, és a mai török nyelvekbe is belekóstoltunk, baskír-tatár szövegekbe, a kazahba. Kiváló tanáraink vannak. A török tanszék vezetője például Dávid Géza ismert oszmanista.

— Mit választott szakdolgozata témájául?

— Terveim között szerepelt a székely és a türk rovásírás közötti hasonlóság, különbség, kapcsolat tanulmányozása, de erről a tanárom lebeszélt, mert a mi évfolyamunk nem tanulta a székely rovásírást. Eddig a török tanszéken mindig is tanították, csak most, sajnos, nem volt keret rá. A további tőlem függ. Hónapokon belül be kell pótolnom ezt a tudományt. Ha sikerül, akkor a téma marad. A dolgozatnak egy-két éven belül el kell készülnie. Fontolóra vettem azonban egy olyan témát is, hogy tanulmányozzam a magyar és a török népmesék hasonlóságát. Ehhez viszont kevesebb a bibliográfia, mint például a rovásírásokhoz. Ezek a mesék nincsenek lefordítva magyarra... A mi szakunkon kevesen vagyunk, és fogyunk, kevesen fogunk végezni.

— Mit kezd az a fiatal, aki ezzel a különleges tudásbagázsival rendelkezik, és kezében a diploma?

— Vannak olyan bátor emberkék például, akik Törökországban maradtak, itthon turkológusként dolgoznak, van olyan, aki a Magyar Tudományos Akadémia keleti-könyvtárában dolgozik, és éppen doktorál. Tolmácsként, fordítóként is el lehet helyezkedni. Ez a szakma most viszonylag keresett. Én mindenképpen a nyelvtudásomon keresztül szeretnék érvényesülni. A családunkban van még hasonló törekvés: a húgomat például most vették fel az indológia szakra Budapesten.

Beszélgetés közben érdekes gondolatok motoszkáltak a riporter fejében. Eszter elmondta, hogy tavaly nyáron két kerek hónapot töltött a törökországi Izmirben mint ösztöndíjas, ahol középfokú nyelvvizsgát szerzett. Bejárták a környéket, Efézusban és Pergamonban is jártak. Az utolsó napokat Isztambulban töltötték. Merjem-e — kérdeztem magamtól — ezt a fiatal menyasszonyt a jeles háromszéki Kelet-kutatók, utazók és a keleti nyelvek ismerői leendő utódjának, követőjének nevezni? Hirtelenében csak a barátosi Balogh Benedekre, a mandzsu-tunguz kutatóra gondoltam, vagy éppen a most ünnepelt Szentkatolnai Bálint Gáborra, aki állítólag több tíz keleti nyelv ismerője volt! Miért ne? — jött a válasz. Benci bácsinak — ahogy őt Budapesten annak idején nevezték —, Kőrösi Csoma Sándornak vagy éppen Jakabos Ödönnek mennyivel volt könnyebb dolga, mint ennek a lánynak, amikor az útjukba esett nyelvek egy-egy szavával meg kellett ismerkedniük, amikor Kőrösinek a kéziratokban kellett búvárkodnia!? Szerettem volna, de nem tettem, bátor elképzelésekre, álmokra, keleti kutatóutakra bátorítani ezt a fiatal lányt... Válassza székely rovásírásunk tanulmányozását — szerettem volna mondani. Elvégre háromszéki...

Gémesi Csanád, Eszter vőlegénye vívóbajnok, a belgrádi Universiadé bronzérmese. Hobbija, a vívás talán közelebb áll a klasszikus témákhoz, mint a fiatalember választott szakmája, a közgazdaság. Ő a Budapesti Corvinus Egyetem közgazdaság—logisztika szakának ugyancsak ötödéves hallgatójaként a húsz éven aluliak mezőnyében szerzett világbajnoki címet. A nyáron ismerkedett a Mezőfölddel, a Szent Anna-tóval, Bálványos várával, a Nyergestetővel. Tartalmas háromszéki vakáció után könnyebb volt az egyetemi év megkezdése.