Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. április 10., szombat: Közélet Színház gyerekeknek és felnőtteknek (Szent György-napok kulturális hete)Ismét a gyerekeknek kedvez leginkább a Szent György-napok kulturális csonka hete, a Tamási Áron Színház Cimborák bábtagozata másodszor szervezi meg az Erdélyi Magyar Bábostalálkozót. Ezúttal azonban a felnőttek sem maradnak élmény nélkül, jó néhány erdélyi és magyarországi társulat mutat be előadásokat, a képzőművészeti paletta viszont nem sokkal színesebb a tavalyi ― meglehetősen gyengére sikeredett ― kultúrheti program kínálatánál.
Immár hagyományosan hangversennyel kezdődik a városünnep rendezvénysorozata, helyszíne ezúttal is a Szövőgyár utcai Krisztus Király-templom, ahol április 19-én, vasárnap Varnus Xavér tart orgonakoncertet. Hétfő délelőtt kezdődik a bábostalálkozó, a hét folyamán számos bábelőadást nézhetnek meg a gyerekek, s ekkor szervezik a gyerekszínjátszók találkozóját is. Színháznál maradva: minden napra jut akár több előadás is a felnőtteknek, ki annak idején nem látta a tőlünk Szombathelyre elszegődött Jászai-díjas Szabó Tibor egyéni előadását, most alkalma nyílik megnézni. Erre a hétre időzítette a Tamási Áron Színház következő bemutatóját, A nap fiai című Gorkij-darabot Zakariás Zalán rendezi. A többi helyi társulat ― Andrei Mureşanu Színház, M Stúdió, Osonó Diákszínház, Visky Árpád Színjátszó Társulat ― is tart előadást a hét folyamán, de lehet csemegézni a vendégszereplő kecskeméti Katona József Színház, a Kolozsvári Állami Magyar Színház, a budapesti Tranzit Színház, a marosvásárhelyi Yorick Stúdió vagy a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház előadásaiból is. Színház és tánc ötvözete a Háromszék Táncegyüttes szintén ekkorra időzített bemutatója, A Szent György-legenda című táncjáték, s e műfajban a Duna Táncműhely kínál még egy előadást, A tizedik vőlegény címűt.
Képzőművészet terén nagy elvárásokkal ezúttal se legyen a közönség, a Gyárfás Jenő Amatőr Képzőművészek Szövetsége szervezi meg hagyományos éves kiállítását, a Lábas Ház alagsorában végre, többévi ígéret után megnyílik a várostörténeti kiállítás, s ugyancsak a Lábas Házban az Ezer székely leány találkozókat bemutató fotókiállítás lesz. Aki pedig némi irodalmat igényelne a Szent György-napok kulturális hetén ― az várjon jövő évig. Szerző: Váry O. PéterCikk megjelenítése: 740Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
zombi - 03:21 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
eberendre - 00:26 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
eberendre - 00:23 Nem babra megy a játék
eberendre - 00:17 Egy nyelvet beszélünk?
eberendre - 00:11 Alkotmánybírósághoz fordul a DLP (Megszavazta a képviselőház az új választási rendszert)
eberendre - 00:07 Kövér László ne kampányoljon
eberendre - 23:35 Mérgezett alma
hallo - 23:35 Mi, hol, mikor?
hallo - 23:22 Medve vagy ember?
eberendre - 23:20 Könnyebben jutunk gyógyszerekhez (Elektronikus receptek a láthatáron) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||